Egyre több cég kezd a Közel-Keleten növényi húshelyettesítők gyártásába, ahogy egyre nagyobb kereslet mutatkozik ott ezekre a termékekre. Ebben a régióban jellemzően egészségügyi okokból nyit a többség a növényi étrend felé.
A világ egyre több pontján válik ismertté és kedveltté a növényi étrend, és természetesen a közel-keleti régió sem maradhatott ki a sorból. A kínálat egyre inkább tükrözi a helyiek növekvő igényét a vegán táplálkozásba illeszthető termékekre. A boltok polcain egyre több a növényi alternatíva, az éttermek étlapjain is egyre többször fedezhető fel növényi alapú opció, közel-keleti vegán Facebook-csoportok jönnek létre.
A Közel-Keleten elérhető növényi helyettesítő termékek azonban javarészt importáruk, ez pedig két okból is problémát jelent:
- nagyobb az ökológiai lábnyomuk, mintha helyi termékek lennének, valamint
- drágábbak is az extra szállítási költségek miatt.
A növényi fordulat már megkezdődött
A Közel-Keleten tevékenykedő gyártók már felfigyeltek a növényi alapú étrend rohamos terjedésére. A trend pedig lassacskán a helyi gazdasági folyamatokon is tükröződni kezd.
Az Egyesült Arab Emírségekben a halal – azaz az iszlám vallásban megengedett – ételekre specializálódott Al Islami 2021-ben rukkolt elő első növényi alapú termékével, egy napraforgófehérjéből, lóbabból és borsóból készült burgerrel. Ugyanebben az évben követte a cég példáját a helyi nagy élelmiszergyártó Americana is, amely rögtön öt húshelyettesítőt is piacra dobott. A márka növényi alapú termékcsaládját Nabati névre keresztelték.
A növényi alapú húshelyettesítők óriási előnye, hogy új technológiákkal készülnek, és ennek révén folyamatosan lehet fejleszteni, javítani őket. Így egyre finomabb és táplálóbb növényi alapú húsokat fejleszthetünk ki
– mondta Laurent Stévenart, az Americana növényi alapú élelmiszerekért felelős igazgatója.
Hozzátette, biztató tendenciának látja, hogy egyre kevésbé jellemző az, hogy egy étlapon ne szerepeljen növényi alapú étel is a hagyományos kínálat mellett.
A közel-keleti növényi lendület azóta sem tört meg: idén az IFFCO – egy élelmiszergyártó, amelynek a székhelye az Egyesült Arab Emírségekben található – megnyitotta a régió első növényi húshelyettesítők gyártására szorítkozó egységét Dubaj ipari negyedében.
Nem sokkal később pedig az abu-dzabi központú, növényi húshelyettesítőket forgalmazó Switch Foods is felavatott egy közel 2000 négyzetméteres gyárat a fővárosban. Ebben vegán és szójamentes
- kebabot,
- koftát,
- szudzsukot, azaz török kolbászt,
- darált „húst”,
- valamint hamburgerpogácsákat gyártanak majd.
Az egészségügyi érvek a leghatásosabbak
Az arab háztartások húsközpontú étrendje mellett is robbanásszerű növekedés mutatkozik a növényi alapú alternatívák piacán a régióban. A brit székhelyű Triton Market Research szerint a Közel-Keleten és Afrikában a növényi alapú élelmiszerek és italok piaca 2021 és 2028 között várhatóan 8,35 százalékos összetett éves növekedési ütemet (CAGR) ér majd el.
Érdekesség, hogy míg a nyugati országokban elsősorban állatjóléti és fenntarthatósági okokból fordulnak inkább a növényi étrend felé, a Közel-Keleten a többség egészségügyi okokból dönt így.
A régióban az étrend legnagyobb vonzereje az, hogy egészséges. A mi növényi alapú húshelyettesítőnk nem tartalmaz például koleszterint vagy transzzsírt. Ha el tudjuk kezdeni tömegesen felvilágosítani a helyi fogyasztókat az egészségügyi előnyökről, akkor kezd majd el igazán felpörögni ez az egész
– mondta Laurent Stévenart.