A mesterséges intelligencia segítségével rohamosan haladunk az állati nyelvek megértése felé

Mesterséges intelligencia bevetésével dolgozik egy szervezet azon, hogy lehetővé tegyék az állatok és emberek közötti kommunikációt. A projekt számos etikai kérdést is felvet ugyan, de távol vagyunk még attól, hogy ezekre választ is kelljen adni.

Felpörögtek az elmúlt időszakban a mesterséges intelligenciával való kísérletezések, egyre több területen igyekszünk kihasználni a technológiában rejlő lehetőséget.

Mi is készítettünk már interjút a ChatGPT beszélgetőalgoritmussal fenntarthatóságról, a bolygóbarát étkezésről és állatvédelemről, valamint egészen pontosan a veganizmusról.

Ugyanakkor a közelmúltban is a mesterséges intelligencia segítségével készültek egy kampányhoz képek öreg haszonállatokról, akikről csak a legritkább esetben láthatunk ilyen fotókat. Az állatiparban ugyanis természetes élethosszuknak csupán töredékéig élnek, mielőtt leölik őket.

A mesterséges intelligencia új távlatokat nyit

Az Earth Species Project (ESP) nonprofit szervezet szintén a mesterséges intelligencia segítségével vágott bele egy új projektbe, amelynek segítségével Dr. Dolittle babérjaira törnének. A rendelkezésre álló technológia révén szeretnék megérteni az állatok nyelvét az ember számára is érthető formában, bár a végső missziójuk túlmutat az „egyszerű” megértésen.

A dekódoláson túl céljuk egy olyan mesterséges intelligencián alapuló rendszer kidolgozása, amely az állatok és emberek közötti kommunikációt lehetővé tenné. Ezzel pedig új interakciós lehetőségeket nyitnának meg, teret engedve a mélyebb empátia kialakulásának.

Szeretek úgy gondolni a mesterséges intelligenciára, mint egy modern optikára, amelynek a feltalálásával egy új távcső került a kezünkbe. Ennek segítségével pedig megláthatjuk, hogy nem az emberiség van a középpontban

mondta Aza Raskin, az ESP társalapítója.

A nonprofit szervezet a kutatás és fejlesztés keretében

  • viselkedésökológusokkal,
  • evolúcióbiológusokkal és
  • bioakusztikusokkal is együttműködik.

Az még csak távoli cél, hogy a projektet sikeres végeredménnyel lezártnak lehessen tekinteni. Az állati kommunikáció – az emberihez hasonlóan – hangokat, testbeszédet, szagokat és kontextuális jeleket, összefüggéseket foglal magában.

A kaliforniai székhelyű szervezet vezérigazgatója és társalapítója, Katie Zacarian mindenesetre kijelentette idén januárban, a Világgazdasági Fórumon, hogy

rohamtempóban száguldunk egy olyan világ felé, amelyben már lehetséges a kétirányú kommunikáció eltérő fajok között.

Etikai kérdések

Kétségtelen, hogy hatalmas előrelépést jelentene, ha az ESP projektje sikerrel zárulna, ám komoly etikai kérdéseket is felvetne.

Aza Raskin például felhívta a figyelmet saját kezdeményezésük veszélyeire is: az állati kommunikáció akár félre is értelmezhető, a dekódolással az emberi faj megsérti az állati kommunikáció eddigi védettségét, kiszolgáltatottabbá téve a másik fajt.

Ráadásul a „személyiség” eddig kizárólag emberek számára fenntartott definícióját is újra kellene gondolni a nemzetközi jog szintjén.

(One Green Planet)

Ez a cikk is érdekelhet:

A Csak a Mentes Fesztivál kiállítói és látogatói felülnézetből

Vannak benned kételyek a mentes étkezés kapcsán? Oszlasd el őket a hétvégén Budapesten

A Csak a Mentes Őszi Fesztivál idén is Budapestre költözik.

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Wonton leves húsmentesen

Húsmentes wonton leves – tökéletes gyógyír az őszi-téli megfázásokra

Körtés galette dióval és fahéjjal megszórva

Körtés galette dióval – rusztikus, gyorsan elkészíthető őszi desszert

Sültpaprika-krémleves díszes tálban

Sültpaprika-krémleves fűszeres pirított csicseriborsóval

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének