Az American Heart Association nonprofit szervezet „szívbarát” terméknek nyilvánította a Beyond Meat steakkészítményét. Ezzel pedig ez lett az első növényi alapú alternatív fehérjeforrás, egyben pedig az első steak is, ami a szervezet minőségellenőrzési plecsnijét viselheti a csomagolásán.
A környezetvédelemmel és klímaváltozással kapcsolatos híreket követők számára – de talán még azoknak is, akik csak elvétve futnak bele ilyen hírekbe – közismert tény, hogy a növényi alapú táplálkozás jár a legkisebb kibocsátással, bár vannak ennek ellentmondó eredmények is.
A növényi élelmiszerek jellemzően sokkal kevesebb víz-, valamint földhasználatot igényelnek, és az állattartás kiiktatásával az ezzel járó környezeti károkozásokat is – mint a talajdegradáció, a talajvízszennyeződés, az erdőirtások stb. – megspórolják.
De tekintettel arra, hogy feldolgozott élelmiszerekről beszélünk, sokan továbbra is ferde szemmel néznek a legújabb élelmiszeripari innovációkra.
A Beyond Steak mint innováció
Az American Heart Association (AHA) nonprofit szervezetet hat kardiológus alapította 1924-ben. Az egykor szerény méretű szerveződés ma az Egyesült Államok legnagyobb szív- és érrendszeri megbetegedések ellen küzdő egyesülete, majdnem 3.000 dolgozóval és 35 millió önkéntessel, támogatóval.
A szervezet „Heart-Check Food Certification” nevű programja azt a célt szolgálja, hogy az egészségtudatos vásárlók számára egyszerűvé tegye a mindennapi bevásárlást.
„Ha valaki meglátja a Heart-Check szimbólumát egy terméken, akkor egyből tudhatja, hogy az az étel megfelelt az American Heart Association tudományos kutatásain alapuló követelményeknek. Ez egy egyszerű és megbízható módja annak, hogy felismerjük a »szívbarát« termékeket, amelyek egy kiegyensúlyozott étrend részei lehetnek” – olvasható a szervezet honlapján.
Ezt a „szívbarát” termékhitelesítést kapta meg a Beyond Steak. A minősítést egy alapos vizsgálat előzte meg, hogy minden kétséget kizárhassanak a termék egészségügyi előnyeivel kapcsolatban. Ráadásul a Beyond Meat terméke az első növényi alapú húskészítmény, ami elnyerte ezt a pecsétet.
„Az American Heart Association közel száz éve azon fáradozik, hogy az emberek egészségesebb és boldogabb életet élhessenek. Ennek a hagyatéknak a részeként a Heart-Check jelzése az egészségtudatos vásárlásra történő buzdítás jelképe lett” – mondta Ethan Brown, a Beyond Meat ügyvezetője.
Mi is azon dolgozunk, hogy elérhetővé tegyük azokat a táplálkozási lehetőségeket, amelyek nem igényelnek megalkuvást sem az íz, sem a fenntarthatóság szempontjából. Ezzel az elismeréssel a Beyond Steak egy olyan hiteles csoport részévé vált, amelyek mindegyikét nyugodt szívvel fogyaszthatják az emberek, tudván, hogy ezzel jó döntést hoztak az egészségük számára
– folytatta.
Az előre darabolt kiszerelésben kapható steak egységnyi adagjában 21 g fehérje, 170 kalória és 1 g telített zsírsav található csupán, emellett nincsenek benne génmódosított hozzávalók, de koleszterin, hormonok és antibiotikum-származékok sem.
Ezzel a plecsnivel nem ért véget a Beyond Meat legújabb innovációjának díjnyerési sorozata. A termék áprilisban a Good Housekeeping Institute’s Nutrition Lab díját zsebelte be, amelyet ugyancsak nagyon szigorú ellenőrzési procedúra előzött meg. Előtte pedig a National Restaurant Association (Nemzetközi Éttermi Szövetség) díjazta a termék kreativitását és innovációját a 2023-as FABI Awarddal.