Aggasztó hatósági jelentés ide vagy oda: idén is lesz bálnavadászat Izlandon

Az illetékes miniszter szerint nincs jogalap az idei szezonra kiadott licencek visszavonására, így 2023-ban már nem állítható meg a bálnavadászat Izlandon. Annak ellenére sem, hogy az állategészségügyért felelős hatóság szerint nem összeegyeztethető az állatjóléti törvénnyel a bálnák vadászata.

Megállapította az Izlandi Élelmiszer- és Állategészségügyi Hatóság (Matvælastofnun – MAST) a tavalyi bálnavadászati szezont vizsgálva, hogy a gyakorlat nem felel meg a nemzeti állatjóléti előírásoknak.

A hatósági jelentés alapján 2022-ben összesen 148 bálnát vadásztak le az izlandi vizeken, és az esetek negyedében az állatokat egynél többször kellett meglőni, két bálnát négyszer, egynek pedig két órán keresztül tartott a haláltusája. Egy olyan esetet is kiemeltek, amikor egy állat szigonnyal a hátában nyert egérutat egy ötórás üldözést követően. Az izlandi vizeken tavaly levadászott bálnáknak mindössze 60 százaléka halt meg azonnal.

Hrönn Ólína Jörundsdóttir, a MAST igazgatója szerint kétség sem fér hozzá, hogy túl hosszú ideig tart a vadászatok során az állatok megölése:

A vadállatokra való vadászatnak olyan kevés fájdalmat szabad csak okoznia, amennyi elkerülhetetlen. Ez lenne a törvény célja is. Úgy véljük, ez az eredmény nem felel meg ezeknek az elvárásoknak. Elfogadhatatlannak tartjuk őket, és a törvénnyel nem összeegyeztethetőknek

– mondta.

Mindezek ellenére a hatóság szerint kifejezett törvénysértés nem történt. A vadászatok ismert módszerekkel, a lehető legjobbnak tartott gyakorlat szerint zajlottak – jelentette ki a MAST igazgatója. Ugyanakkor azt is hozzátette, felül kell vizsgálni, hogy a bálnavadászat általánosságban összeegyeztethető-e az állatjóléti előírásokkal.

Idén nyáron lesz bálnavadászat

A hatósági jelentésre reagálva az Izlandi Állatjóléti Szervezet (Dýraverndarsamband Íslands) közleményben követelte, hogy azonnal kerüljön pont a vadászatok végére.

Az izlandi halászati és mezőgazdasági miniszter, Svandís Svavarsdóttir azonban kijelentette, idén már nincs lehetőség megálljt parancsolni az országban a bálnavadászatnak.

Jogalapra lenne szükség a már kiadott licencek visszavonásához. A minisztériumom arról tájékoztatott, hogy ez a jogalap nem létezik

– nyilatkozta a miniszter.

Ugyanakkor beismerte, a hatósági jelentés aggasztó, „erős érvre lenne szükség ahhoz, hogy ennek az iparágnak legyen jövője”, jelenleg ugyanis úgy tűnik, a bálnavadászatnak „több köze van a múlthoz, mint a jövőhöz”.

A kiadott bálnavadászati licencek 2023 végéig érvényesek, a következő idényre vonatkozóan tehát már dönthet úgy a minisztérium, hogy nem adnak ki új engedélyeket. Svandís Svavarsdóttir azt ígérte, a most kiadott jelentés fényében ezt a lehetőséget is mérlegelik.

A miniszter óvatoskodása azonban kissé furcsa azután, hogy már 2022 februárjában arról beszélt,

kevés érv szól a mellett, hogy 2024-től is engedélyt kapjanak a bálnavadászok.

A miniszter már akkor kijelentette, hogy az iparágnak a gazdasági jelentősége is egyre kisebb lett az elmúlt években, így már ezt a pontot is le lehet húzni a bálnavadászatot támogató érvek listájáról.

(Euractive)

Ez a cikk is érdekelhet:

Jávorszarvas néz bele a kamerába, mögötte erdős környezet

Különösen veszélyes besorolású állatokat fotózhattak Hatvanpusztánál

Különösen veszélyes állatfajok közé sorolt jávorszarvas is lehet Hatvanpusztán. Ezek

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Egy tál színes paella, rajta pár gerezd lime, a háttérben zöldségek

Vegán paella – színes-zamatos spanyol klasszikus extra fehérjetartalommal

Wokban szószókkal barnára sült dinnyehéj szezámmaggal, mellette kurkumás rizs, ázsiai hangulatú tányér

Wok’n’rind – avagy így lesz a görögdinnyehéjból tüzes ázsiai street food

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének