Bear Grylls szerint a belsőségek fogyasztása a legegészségesebb

Bear Grylls állati fehérjében bővelkedő étrendjét és az ennek tulajdonított, pozitív változásokat is megosztotta a Twitteren, de nem volt mindenki elragadtatva a kijelentéseitől.

A népszerű túlélő igen messze sodródott attól a vegán étrendtől, amit egykor még maga is követett. Mostanában abban látja erejének és egészségének a titkát, hogy leginkább állatokat eszik, azon belül is minőségi, legeltetett marhát, ami mellé rendszeresen fogyaszt némi belsőséget, leginkább májat.

Az étrendjével kapcsolatban a Twitteren is megosztotta bölcsességeit a hivatásos televíziós túlélő.

Sokszor kérdezik, hogy mi a titkom, hogy van energiám az élet legnagyobb kihívásait is leküzdeni. A táplálkozás ugyanúgy fontos, mint az edzés, a napfény, a hideg víz és a baráti közösség

– írta Bear Grylls.

A bejegyzéshez tartozó videóban Bear Grylls megosztja közönségével, hogy minden étkezése a vörös húsok köré épül, emellett pedig nagy mennyiségben fogyaszt nyers tejet, mézet, és sok gyümölcsöt.

Kerüli a tésztát, a kenyeret és a „romboló hatású” növényi olajokat. Beszámolt arról is, hogy minderre hosszas kutakodás után jött rá, és most már érti, mekkora szüksége van az emberi szervezetnek az állati belsőségek fogyasztására, mint a máj, tüdő stb.

A videóban megemlítik az Ancestral Supplements termékeit is, ugyanis a teljes bejegyzés lényegében a táplálékkiegészítő cég hirdetése.

Akinek a közelmúltból ismerős az állati belső szervek iránti rajongás, vagy az Ancestral Suppliments táplálékkiegészítőket gyártó cég, az valószínűleg emlékszik még arra a cikkre, amit a Liver King néven elhíresült testépítőről és a hazugságairól írtunk.

Bear Grylls az általa alapított Ancestral Supplements kiegészítőit reklámozza Twitter-bejegyzésében és másokat is arra biztat, hogy próbálják ki a cég termékeit, ami nem meglepő, hiszen tavaly október óta a cég nagykövete.

Nem mindenki volt boldog Bear Grylls étrendjétől

„A valóság igazából az, hogy semmi szükségünk nincs arra, hogy belső szerveket együnk, ez totális nonszensz és elég kiábrándító látni a videót” – írja egy NathHutton83 nevű felhasználó.

„Nagyon szomorú és nagy csalódás látni téged, ahogy ilyen hamis állításokat teszel” – olvashatjuk ChipaLord véleményét.

Grylls tavaly hagyott fel az általa vegánként aposztrofált étkezéssel, bár az igazság az, hogy sohasem távolodott el túlságosan az állati fehérjéktől.

„Sokáig vegán voltam. Még könyvet is írtam róla, hogy szerintem mennyire jó, de az egészségem látta kárát. Egyáltalán nem tudtam megcsinálni huszonöt felhúzást” – mondta egy BBC-műsorban Louis Theroux-nak.

A könyv, amire minden bizonnyal utal, a Fuel for Life, amiben húsos receptek is találhatók.

(Totally Vegan Buzz)

Ez a cikk is érdekelhet:

Zöldség és gyümölcs nejlonozott csomagokban

Ez történik a nejlon alatt, avagy káros-e a csomagolt zöldség?

Látszólag csak apróságnak tűnhet, hogy műanyag csomagolás nélkül vagy nejlonban

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Szendvicskrémek három variációban, három külön tálkában, mellettük csicseriborsó

Színesítsd a reggelit ezekkel a házi szendvicskrémekkel!

Madártej: vaníliaszósz tetején fehér habfelhők úsznak

Vegán madártej datolyakaramellel – nosztalgiadesszertezés csúcsra járatva

Sütőtökös risoni fehérbabbal és pirított laskagombával fekete tányéron

Sütőtökös risoni fehérbabbal és laskagombával – ősziesre hangolt mediterrán fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének