Sam Bentley, a fenntarthatóság nagyköveteként fellépő utazó szeretne pozitív üzenettel cselekvésre buzdítani.
Szinte mindenki találkozott már a klímaszorongás kifejezéssel. A szerencsésebbek csak olvastak róla, sokan viszont saját bőrükön tapasztalják az emberiség jövőjének alakulása miatt érzett kellemetlen szorongást, tehetetlenséget, tanácstalanságot.
Ezen a helyzeten sem a fősodrású média, aminek egyetlen célja a nézőszám vagy a kattintások növelése, sem a jelenlegi geopolitikai helyzet nem segít. Joggal érezheti úgy minden fiatal, hogy legalábbis a távoli jövő kimenetele elég kétséges.
Vegánként ráadásul hajlamosak vagyunk magasabb fokú empátiával tekinteni a körülöttünk lévő világra, és olyan helyen is meglátjuk a szenvedést, ahol mások tudatosan elsiklanak felette, vagy megpróbálják relativizálni azt.
Sam Bentley klímaaktivista és a fenntarthatóság nagy rajongója viszont minden igyekezetével azon van, hogy kicsit felderítse ezt a komor és sötét színteret.
Sam 2017-ben szerepelt a Forbes 30 Under 30 listáján, miután társalapítója volt az egyik legsikeresebb közösségi média weboldalnak, a UNILAD-nak.
A brand felvirágoztatása közben szeretett bele az utazásba, annak is a fenntartható formájába.
Jó hírek a földnek, jó hírek a földlakóknak
„Úgy érzed, hogy a klímaváltozás egyre csak romlik, te pedig semmit nem tehetsz ellene? Jó híreim vannak – már számtalan módon igyekeznek megmenteni a bolygónkat, és szeretnénk, ha te is csatlakoznál a földért vívott harchoz” – olvasható a Good News, Planet Earth! (Jó hírek, Föld Bolygó!) bevezetőjében.
Ebből már kiderül, hogy a vegán klímaaktivista azzal a céllal írta meg a könyvet, hogy egy csokorba gyűjtse azokat a pozitív fejleményeket, amelyek bizakodással tölthetik el az olvasót és talán enyhíthetnek kicsit a bizonytalan jövő miatt érzett szorongáson.
Ha gyakran érzed úgy, hogy elárasztanak a negatív hírek a természet állapotáról, akkor neked készült ez a könyv, hogy a remény és inspiráció forrása lehessen, valamint gyakorlati tanácsokkal lásson el, hogy te magad is változást hozhass ebbe a világba
– mondta a szerző egy Instagram-bejegyzésben.
A kötetben az olvasó kap 100 olyan tanácsot, amit a mindennapi életében tud alkalmazni, hogy pozitív irányba mozdítsa a bolygó megmentésére tett törekvéseket.
A könyvben 25 fejezet kapott helyet, melyek között szó esik az óceánok megtisztításáról, komposztálási kezdeményezésekről, és állatjogi aktivizmusról is számos egyéb téma mellett.
A Good News, Planet Earth! magyarul sajnos nem elérhető, de a Bookline weboldalán előjegyezhető.