vegán steakhouse Walles

Walesben válhat valósággá a világ első vegán steakháza

A The Queen Inn étterem kezdetben húsos kínálatáról volt híres, majd a tavalyi Veganuary idején váltottak teljesen vegán menüre, most pedig egy újabb mérföldkövet szeretnének elérni.

Éppen egy évvel ezelőtt, az akkor zajló Veganuary kapcsán számoltunk be arról a megdöbbentő változásról, ami a walesi The Queen Inn konyháján történt.

Ahogy megírtuk, a pubot tulajdonló Edwards család az egyébként pangó januári forgalom okán úgy döntött, kipróbálnak valami újat. Ryan és Jane Edwards – az édesanya és fia – még 2021-ben lettek vegánok, ezért azt találták ki, hogy a tavalyi Veganuary apropóján teljesen vegánná alakítják a fogadó konyháját.

A váltáshoz nem fűztek sok reményt, a helyiek is meggondolatlanságnak tartották a lépést, ám legnagyobb megdöbbenésükre a januári forgalom az egekbe szökött, és több száz kilométerről is érkeztek vendégek a hír hallatán.

A 2022-es Veganuary olyan jól sikerült a The Queen Inn-nek, hogy a család úgy döntött, nem váltanak vissza a hagyományos konyhára, a fogadó pedig attól kezdve kizárólag vegán menüvel várja a beérkező vendégeket.

Hogyan lehetne tovább fokozni a változást?

Ez a kérdés sokáig lebeghetett az üzemeltető család fejében, hogy aztán az idei Veganuary-ra időzítve felfedjék a következő célt. Ők szeretnének a világ első növényi alapú steakháza lenni, ami még azon vegánok számára is elég erősen hangozhat, akik a világ top 10 vegánbarát városának egyikében élnek.

A nagyszabású elhatározáshoz a pub az izraeli Redefine Meat növényi húskészítményeket gyártó céggel társult, akik a 3D-nyomtatott alternatív fehérjeforrás ágazatának egyik meghatározó szereplői. Az általuk készített színhúsok ízükben, állagukban és textúrájukban is a megszólalásig hasonlítanak az állatokból készült ételekre.

Az alapötlet szerint az idei újítások is csak január hónapban kerültek volna fel a menüre, de a tavalyi évhez hasonlóan a most bevezetett változtatások következtében is számos pozitív visszajelzés érkezett, ezért nagy valószínűséggel maradnak a Redefine Meat termékei a kínálatban.

Az izraeli cég mellett a szlovén Juicy Marbles és az általuk gyártott hiperrealisztikus filet mignon is a kínálat része, és a tervek szerint ez is állandó szereplője lesz a menünek a továbbiakban, de a fogadó más gyártókkal is tárgyal, hogy tovább bővíthesse az alternatív húsos kínálatot.

(Plant Based News)

Ez a cikk is érdekelhet:

Ételt kóstoló és készítő férfi a konyhában.

Csökkent a gyomorrák kockázata azok körében, akik így étkeztek – úttörő kutatás bizonyítja

Egyre több kutatás támasztja alá, hogy a zöldségben és gyümölcsben

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Szürke színű, fekete szezámos fagylalt egy fehér tálban

Szezám Éjszakája fagylalt – misztikus ízek nyárutóra

Wokban szószókkal barnára sült dinnyehéj szezámmaggal, mellette kurkumás rizs, ázsiai hangulatú tányér

Wok’n’rind – avagy így lesz a görögdinnyehéjból tüzes ázsiai street food

Panna cotta kék tányéron, körülötte fügék, fügelevelek

Fügés panna cotta – légiesen elegáns desszert az ősz ízeivel

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének