A cég vezetői fontos lépést tettek, a közösségi portál dolgozói pedig pozitívan állnak az étrendbeli változtatásokhoz.
A San Franciscóban lévő központ egy kifejezetten az ilyen átalakulások levezénylésével foglalkozó céggel együttműködve a növényi alapú fogásokat előtérbe helyező ételkínálatot alakított ki a vállalati étkezdében.
A Sodexo tulajdonába tartozó Good Eating Company felelős az irodai dolgozók étkeztetéséért, a növényi alapú reformot viszont a Greener by Default (GBD) szervezet tervei alapján valósították meg, amely a fenntartható, növényi alapú ételekre való átállás folyamatában játszott szerepet.
Ennek eredménye, hogy a cégnél most 65%-ban növényi ételkínálat található, a tehéntej helyett pedig a zabtej lett az általánosan használt tejital.
Húsos ételek továbbra is kaphatók a LinkedIn kantinjában, de ezeknek a száma drasztikusan lecsökkent. A leginkább környezetterhelő marhahúsos fogások például csak heti egy alkalommal fordulnak elő az étlapon. A cég reméli, hogy a dolgozók ennek következtében automatikusan a sokkal környezetbarátabb fogásokat részesítik majd előnyben.
Amikor az olyan vállalati trendteremtő, mint a LinkedIn bebizonyítja, hogy az embereknek egyáltalán nincs ellenére a növényi alapú étkezés, ha elérhetőek és ínycsiklandók az ételek, az egy nagy előrelépés a fenntartható élelmiszerkultúra irányába
– nyilatkozta Katie Catnrell, a Greener by Default vezérigazgatója a Plant Based News-nak.
Miről váltottak a LinkedInnél?
Az átalakulást megelőzően lényegesen több húsos étel szerepelt a kínálatban, és a növényi fogásokat csak egy különálló standon szolgálták fel.
Az arányok megdöntése érdekében a GBD egy több hónapon át tartó átmeneti folyamatot dolgozott ki, amely fokozatosan hozta be az új növényi fogásokat. Eközben folyamatosan monitorozták a dolgozók véleményét az ételekről, akik pozitívan viszonyultak a váltáshoz.
A teljes váltás nagyjából három hónap alatt zajlott le, és most arányaiban annyival több növényi fogás van az étlapon, mint amennyivel több húsos étel szerepelt a reformot megelőzően. A siker egyik titkának a GBD azt tartja, hogy a kínálatba a közkedvelt ételek veganizált változatait részesítették előnyben.
Anna Bohbot, a LinkedIn étkeztetési vezetője pozitívan nyilatkozott a Greener by Defaulttal való közös munkájukról és előrevetítette, hogy az együttműködés itt nem áll meg, ugyanis szeretnék a többi iroda kantinjait is hasonló módon átalakítani.
A GBD-nek a LinkedIn előtt sem kellett szégyenkeznie a klientúrája miatt. A szolgáltatásukat igénybe vevő szervezetek között szerepel a Harvard Egyetem és a Stanford Medicine is.