A sokat vadászott zebrák húsát jellemzően nem fogyasztják, de ez hamarosan megváltozhat.
A dél-afrikai Stellenbosch Egyetem kutatói értékes fehérjeforrásként jellemezték a zebrák húsát egy általuk végzett új kutatás alapján. Véleményük szerint a zebrahús tápanyagdús fehérjeforrásként szolgálhat a jövőben.
A javaslat érkezése egybeesik a dél-afrikai vadhússtratégia véglegesítésével, amelynek egyik célja, hogy növelje az ételként fogyasztott vadállatok számát. Jelenleg olyan kisebb testű állatok szerepelnek rajta, mint a vándorantilop vagy az impala, de a listában megtalálható a gnú is.
A kutatók húsz zebratetemből nyert hús és belsőségek tápértékei alapján jutottak arra a következtetésre, hogy a többi típusú hússal összehasonlítva a zebrahús megfelelő élelemforrás lehet. Eredményeiket az Animals folyóiratban publikálták.
A nem elhanyagolható mennyiségű ehető melléktermék, valamint a nagy mennyiségű hús arra enged következtetni, hogy a zebrák megfelelő élelemforrásként szolgálhatnak, ezzel pedig hozzájárulhatnak az élelmiszerellátás biztonságához, kifejezetten Dél-Afrika vidéki területein
– olvasható a tanulmányban.
A zebrahús fogyasztása jelenleg nem bevett gyakorlat Dél-Afrikában, ám az állatot elég nagy számban vadásszák. Ennek oka az egyedülálló mintázatú bőre. A leölt állatok húsát legtöbbször olyan országokba importálják, ahol lovat is fogyasztanak, például Kínába.
Az egzotikus húsok térnyerése gondot jelent
Egzotikus húsként általában azoknak az állatoknak a húsára utalunk, amelyeket nem sűrűn fogyasztunk.
Manapság az aligátorok és oroszlánok húsa is beletartozik a listába. Ennek a kategóriának a tagjai sokszor veszélyeztetett állatfajok. Népszerűségük növekedése arra vezethető vissza, hogy sokszor „az új szuper egészséges húsként” hivatkoznak rájuk magas fehérje- és alacsony zsírtartalmuk miatt.
Habár a zebrák nem veszélyeztetettek, besorolásuk szerint közel állnak a fenyegetettséghez (near threatened), vagyis az állományuk folyamatosan csökken. Amennyiben elterjedne a zebrák fogyasztása, egyedszámuk csökkenése csak még nagyobb ütemben folytatódna.
A vadállatok fogságban történő szaporítása és intenzív tenyésztésük a profit reményében sokszor akadályozza a konzervációs igyekezeteket, negatívan befolyásolva a biodiverzitást, hiszen védett területeket alakítanak át tenyészetekké
– nyilatkozta Dr. Audrey Delsink, a Humane Society International/Africa-tól.
Audrey kifejtette, hogy a zebrák fogyasztásának ösztönzése látszólag ellene megy a vadvilág természetes közegben történő megőrzésének, ami az ország céljai között szerepel. Ráadásul növeli a bushmeat, vagyis az állatok húsáért végzett illegális vadászat iránti igényt, ami tovább súlyosbítja a veszélyeztetett fajok helyzetét és komoly egészségügyi aggályokat is felvet.
A tanulmányt számos hivatalos szerv is támogatta anyagilag, többek között a Wildlife Ranching South Africa, ami a vadállatok tenyésztésében részt vevő farmerek érdekeit védelmezi. Mindezek ellenére a tanulmányban az olvasható, hogy nem áll fenn összeférhetetlenség a támogatók és a kutatott téma között.
A legújabb javaslat ellenére Dél-Afrikában a lakosság többsége nyitott a növényi alapú élelmiszerekre, pedig a termékeket kormányzati szinten komoly támadások érik. Tavaly például megpróbálták eltüntetni a növényi alapú alternatív fehérjeforrásokat a boltok polcairól, ez az igyekezet azonban kudarcba fulladt.