állatkísárletek

A rendőrség nem kegyelmezett az állatkísérletek elől megmentett kutyáknak

Két kutya, Love és Libby az aktivisták akcióját követően a rendőrökhöz került, akik a lakosság kérését figyelmen kívül hagyva visszajuttatták őket az állatkísérleteket végző telepre, megpecsételve ezzel sorsukat.

December 20-án az Animal Rebellion 12 aktivistája betört az MBR Acres kutyaszaporító telepre, ahol kifejezetten állatkísérletekhez tenyésztenek beagle fajtájú kutyákat.

Az itt raboskodó állatok sorsa életük első pillanatától kezdve merő szenvedés. Sokuk akkor lát először napfényt, amikor az őket megvásárló cég elszállítja őket, hogy utána teljesen felesleges, érdemi információval aligha szolgáló teszteknek vesse alá az állatokat. Akik a kísérletekbe nem pusztulnak bele, azokat leölik, hogy a boncolást követően tanulmányozhassák az állatokon keletkezett elváltozásokat.

Az Animal Rebellion állatvédő szervezet aktivistái 18 kutyát menekítettek ki erről a borzalmas helyről, de az akció folyamán két állat, Libby és Love a rendőrökhöz került.

Sokáig nem lehetett tudni, hogy mi lesz a két kutya sorsa. A szervezet és a civilek is azért kampányoltak, hogy a rendőrök hallgassanak a lelkiismeretükre és a szaporítótelep helyett egy menhelyre vigyék a kutyusokat. A cikk írása közben a petíciót már majdnem 35.000-en írták alá.

Sajnos nem sikerült a hatóságokat jobb belátásra bírni, a rendőrség visszaszolgáltatta az állatokat az MBR Acres telepnek.

„Tudomásul vesszük, hogy komoly érzelmeket váltott ki az ügy számos emberből, ennek ellenére semmilyen jogi alapja nem volt annak, hogy megtarthassuk az állatokat, muszáj volt visszaszolgáltatnunk őket” – közölte a cambridgeshire-i rendőrség egy Facebook-bejegyzésben.

A bejelentést érthető módon ellepték a negatív kommentek, jelenleg ezernél is többen reagáltak a posztra. A rendőrség azt írta, fenntartják a kommentelés letiltásának jogát, egyelőre viszont engedélyezik azt, de a túlzottan sértő vagy mocskolódó beírásokat moderálni fogják.

Bejegyzésükben azzal magyarázták döntésüket, hogy az MBR Acres telephely megfelel minden jelenleg érvényben lévő szabályozásnak és előírásnak, vagyis részben a kutyák jóléte volt az, ami motiválta döntésüket.

Az Animal Rebellion videóban reagált a lesújtó hírekre. Felháborodásuknak adtak hangot, valamint kiemelték, hogy bizonyítékokat szolgáltattak a rendőrségnek arra vonatkozóan, hogy nincsen az állatoknak megfelelő fekvőhelye, a kutyák a saját piszkukban kénytelenek létezni, és nincs számukra semmilyen játék, amivel elfoglalhatnák magukat.

A kutyákat most vagy elaltatják, vagy arra kényszerülnek, hogy a többiekhez hasonlóan ezen a nyomorúságos telepen sínylődjenek, amíg egy cég meg nem vásárolja őket, hogy kísérletezzen rajtuk, míg végül elpusztulnak.

(Plant Based News)

Ez a cikk is érdekelhet:

Egy ember, akinek csak a felsőteste látszik, a két kezével egy papírból kivágott, bél alakú rajzot fog, amit a hasa elé tart

Így csökkentheted a vastagbélrák mellett más bélbetegségek kockázatát is

Ha azon vacillálsz, mit főzz, a British Columbia Egyetem kutatói

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Mogyorókrém egy barna tálban, benne habverő

Egészséges mogyorókrém házilag – így készül a „Notella”

Vegán sushi, mellette evőpálcikák

Vegán sushi – a hagyomány és a kreativitás izgalmas ötvözete

Sütőtökös risoni fehérbabbal és pirított laskagombával fekete tányéron

Sütőtökös risoni fehérbabbal és laskagombával – ősziesre hangolt mediterrán fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének