állatkísárletek

18 kiskutyát mentettek ki aktivisták egy kísérleteket végző telephelyről, 10 év börtön várhat rájuk

18 beagle kiskutyát mentettek meg a biztos halál elől azok az állatvédők, aki behatoltak egy kísérleteket végző telepre Angliában. Az aktivistákra akár 10 év börtön is várhat, amennyiben elítélik őket betörés és rablás miatt.

Az Animal Rebellion állatjogi szervezet 12 aktivistája december 20-án reggel 5:30-kor behatolt az MBR Acres telephelyére azzal a céllal, hogy minél több kutyakölyköt menekítsen ki az intézményből. Az akciót elkövető aktivisták a helyszínen bevárták a rendőrök érkezését. A szervezet állítása szerint egy letartóztatás történt – más források három, illetve tizennégy letartóztatást említenek –, a rendőrség pedig lefoglalt két kutyát, akiket jelenleg is fogva tartanak.

A sajtónyilatkozat szerint ez volt eddig a legnagyobb nyílt állatmentési akció az Egyesült Királyság történetében.

A kennelek az MBR Acres telepén tele vannak sírva csaholó kölykökkel, akik félelemben várják a napot, amikor elszállítják őket, hogy teszteket végezzenek rajtuk, bántsák, végül pedig megöljék őket. Senki sem választana magának vagy akármelyik állatnak ilyen életet. Minden szenvedésük teljesen szükségtelen. Elhitették velünk, hogy az állattesztek szükségesek, de ez egyszerűen nem igaz. Vannak sokkal jobb alternatívák

– mondta az egyik állatmentő, Louisa Hillwood.

Mivel a rendőrök által elfogott két kutya (Love és Liberty) már nem használható tesztelésre, ezért félő, hogy elaltatják őket. A szervezet online petíciót indított, hogy egy állatmenhelyre kerülhessenek.

„Annyi kutyát menekítettünk meg, amennyit csak tudtunk, hogy boldog és szerető családban élhessenek. Az állatmentők ezek után úgy döntöttek, bíróság elé állnak, hogy hatalmas ütést vigyenek be az állatkísérleteket végző iparnak azzal, hogy nem ítélik őket bűnösnek” – mondta Dan Kidby, a szervezet társalapítója a Plant Based Newsnak.

Az állatkísérletek és a szaporítótelep

A Huntingdon közelében lévő Marshall Bio Resources (MBR) Acres egy olyan szaporítótelep, ahol tesztelési célokra tenyésztenek kutyákat. A cambridgeshire-i intézményben éves szinten 2.000 kutyakölyök születik pusztán azzal a céllal, hogy állatkísérleteket végző cégeknek értékesítsék őket.

A kutyusokkal sokszor mérgező gázokat lélegeztetnek be, csöveken keresztül különböző kemikáliákat töltenek beléjük, míg végül elpusztulnak. Amelyik állat túléli a kísérleteket, azt végül elaltatják, hogy a boncolást követően tudjanak megbizonyosodni a mérgező anyagok által okozott károkról.

A telepen született kölykök soha életükben nem látnak napfényt és rövid életük során számos kegyetlen tesztet kell kiállniuk, míg végül elpusztulnak egy olyan gyakorlat következtében, ami nemcsak idejétmúlt, de egyenesen akadályozza a tudományos fejlődést.

2021-ben 4.277 kutyás állatkísérlet történt az Egyesült Királyságban, ebből 4.016 esetben beagle fajtájú volt a kísérleti alany. Mindegyik kísérletet jóváhagyta a szigetország kormánya. Azért ezt a fajtát használják a teszteknél, mert kistestű és nagyon nyugodt, könnyen kezelhető.

Az MBR Acres bezárását sürgető petíciót ezen a linken lehet aláírni.

Ez a cikk is érdekelhet:

Vegán sushi, mellette evőpálcikák

Vegán sushi – a hagyomány és a kreativitás izgalmas ötvözete

Korábban ettél hagyományos sushit, de azóta növényi étrendre váltottál, és

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Vegán Tom Kha leves fekete tányérban, mellette ázsiai asztaldíszekkel

Vegán Tom Kha leves – illatos és melengetően pikáns fúziós fogás

Dióval megszórt sütőtökös-spenótos saláta fekete tányéron, mellette villa

Sütőtökös saláta spenóttal és pirított dióval – könnyed, mégis tápláló fogás az őszi napokra

Két tányér nyári zöldbableves, mellette fokhagyma, répa, citrom

Krémes nyári zöldbableves – hidegen is fogyaszthatod

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének