leöregebb teknőse

Kampány indult azért, hogy a világ legidősebb teknőse végre szabadon élhessen

Lulu, a világ legidősebb teknőse egész életét fogságban töltötte. Most kampány indult azért, hogy hátralévő éveit egy nyugodalmas menhelyen tölthesse.

Lulut, a 82 éves közönséges levesteknőst még újszülöttként ragadták el természetes élőhelyéről 1940-ben, hogy egy televíziós szappanhirdetés sztárja legyen. Ezzel indult a jobb sorsra érdemes matuzsálem kálváriája, aki ezt követően a Londoni Állatkertben, majd a Sea Life Blackpool akváriumban töltött évtizedeket, ám utóbbi helyen kinőtte a neki szánt tartályt. Ezután került jelenlegi helyére, a Sea Life Brighton akváriumba, ami a világ legrégebb óta (1872) üzemelő akváriuma.

Lulu már akkor tizenkét éve fogságban élt az állatkertben, amikor II. Erzsébet királynőt megkoronázták. A 82 éves állat sokak szerint a világ legidősebb, akváriumban élő teknőse, akin egyértelműen láthatók a zoochosis – a fogságban élő állatoknál gyakran megfigyelhető mentális és fizikai leépülés – jelei. Lulu sokszor csak mozdulatlanul gubbaszt az akvárium egyik sarkában, vagy körbe-körbe úszkál a stressz jeleit mutatva.

Ez ösztönözte a Close Sea Life állatvédő csoportot annak a kampánynak az elindítására, ami reményeik szerint lehetőséget biztosít majd Lulunak, hogy élete hátralevő részét egy olyan menhelyen tölthesse, amely a leginkább képes visszaadni természetes élőhelyének hangulatát.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Close SeaLife (@closesealife)

„A Close Sea Life 1991-ben elhatározta, hogy nem tart delfineket, és most itt az ideje, hogy haladjanak a korral és ugyanezt a szabadságot biztosítsák Lulunak is, aki életének nyolc évtizedén keresztül kénytelen volt a természetellenes környezetet elviselni. Megvannak a lehetőségeink és a pénzünk is, hogy segítsünk Lulunak, hogy utolsó éveit egy barátságos és természetesebb környezetben tölthesse, ne pedig Brighton nyüzsgő utcái alatt” –  mondta a Close Sea Life szóvivője.

A kezdeményezés egyelőre nem talált megértő fülekre, az akvárium nem szándékozik megválni az állattól, mindezt pedig azzal indokolják, hogy máshol képtelen lenne életben maradni.

„Évente 50 teknőst mentünk és engedünk vissza a tengerbe, de sajnos Lulu nem alkalmas arra, hogy visszaengedjük a vadonba, vagy egy nyílt vízi menhelyre, mert nem rendelkezik az alapvető túlélési képességekkel. […] Brightoni otthona biztonságos helyet jelent számára, ahol van egy kialakított partszakasz és számos hely, ahol merülhet, elbújhat vagy úszkálhat” – indokolta az akvárium.

A kampány említést tesz egy Gulliver nevű teknősről is, akit Luluval együtt szeretnének az állatvédők új helyre szállíttatni, de róla sok információt nem tudtunk meg.

A teknősök számára nincs elég nagy akvárium

Figyelembe véve, hogy ezek az állatok több ezer kilométert is megtesznek tengeri életterük és fészkelő helyük között, könnyű belátni, hogy egy városi létesítmény viszonylag kis méretű akváriumában töltött hosszú évtizedek miért okoznak stresszt és mentális zavarokat a teknősöknek. Ráadásul Lulu már jóval meghaladta várható élettartamát, egy közönséges levesteknős ugyanis körülbelül 40-50 évig él.

Sajnos az állatokra nemcsak a befogás és az állatkertek vagy akváriumok szűkös, neonfényes, zajos világa jelent különös veszélyt, de az orvvadászat is. Az elmúlt 30 évben 1.1 millió teknős lelte halálát a törvénytelen vadászat miatt, pedig befogásuk mindenhol tilos. A faj jelenleg veszélyeztetett besorolású.

Ez a cikk is érdekelhet:

Tigris a dániai állatkertben

Meguntad a háziállatod? Etesd meg a dán állatkert ragadozóival

Nagy port kavart egy dániai állatkert friss felhívása, amelyben arra

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Panna cotta kék tányéron, körülötte fügék, fügelevelek

Fügés panna cotta – légiesen elegáns desszert az ősz ízeivel

Dióval megszórt sütőtökös-spenótos saláta fekete tányéron, mellette villa

Sütőtökös saláta spenóttal és pirított dióval – könnyed, mégis tápláló fogás az őszi napokra

Vegán túrós csusza répapörccel

Vegán „túrós” csusza ropogós répapörccel és kaporral

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének