Tasmania

Bűnösnek találták 16 ló halála kapcsán a Spirit of Tasmania kompjárat üzemeltetőjét

A horrorfilmbe illő eset még 2018 januárjában történt, ahol – két szerencsés állatot leszámítva – minden ló életét vesztette, akik a Spirit of Tasmania hajón utaztak.

Az állatokat egy tasmán lovaspóló bajnokságot követően szerették volna átszállítani Devonportból Melbourne-be. A TT-Line által üzemeltetett Spirit of Tasmania hajójáraton egy átalakított hűtőkocsiban szállásolták el a lovakat, akik közül másnap reggelre 16 állat életét vesztette. Csupán ketten – Scarlet és Delilah – élték túl az utazást.

Leanne Topfer bíró csütörtökön 29 állatjóléti törvény megsértésében találta bűnösnek a hajójáratok üzemeltetőjét, amit azzal indokolt, hogy a vállalat semmiféle erőfeszítést nem tett annak érdekében, hogy a lovakat egymástól elkülönítve, külön karámokban szállítsák, ahogy ezt a szabályozás előírja, valamint arról sem gondoskodtak, hogy megfelelő szellőzést biztosítsanak az összezsúfolt állatok számára.

A szállítás körülményeivel kapcsolatban kizárólag az egykori ausztrál lovaspóló kapitány, Andrew Williams megjegyzésére hagyatkoztak, aki úgy jellemezte a szellőzést, hogy „elégséges”, de mint később sajnálatos módon kiderült, nem volt az.

A meghallgatások alatt egy élőállat-szállításra szakosodott specialista, aki személyesen is megvizsgálta az átalakított hűtőkocsit, úgy fogalmazott, hogy az állatok lényegében „megfőttek” a trélerben.

Leanne Topfer kihangsúlyozta azt is, hogy amennyiben a szabályoknak megfelelően, külön helyezték volna a lovakat, akkor talán mindannyian túlélik, bár úgy csak 11 állat fért volna el. Scarlet és Delilah a tréler legvégében voltak, ahol talán jobb volt a szellőzés, valamint ők voltak az egyedüli lovak, akiket külön karámban szállítottak.

„Túl sok ló volt a szállítási eszközben és 16-an közülük ki voltak téve heveny hőstressznek és a fulladásnak […] légzőszervi elégtelenségbe haltak bele” – mondta a bírónő.

A TT-Line mind a 29 vádpontban ártatlannak vallotta magát, Williams viszont elismerte bűnösségét az ellene felhozott 17 vádpontban. Ítélet egyelőre sem a hajózási cég, sem Andrew Williams kapcsán nem született. A TT-Line ítélethozatalára december 21-én kerül sor, amennyiben a legfelsőbb bíróság nem határoz máshogy, a cég ugyanis panaszt nyújtott be az intézménynél a meghallgatások egyes aspektusaival szemben.

(The Guardian)

Ez a cikk is érdekelhet:

Budapest az augusztus 20-i tűzijáték fényeiben, háttérben a Parlament

Tűzijáték állati füllel: mintha háborús robbantások között találnád magad

Az augusztus 20-i tűzijáték kétségtelenül látványos ünneplése az államalapításnak, ám

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Káposztás gnocchi kék tányérban, céklakrémmel körülvéve, rajta pirított tofukockák

Káposztás gnocchi céklakrémmel és füstölt tofuval – ünnepi ízek hétköznapokra

Jókai bableves tányérban, mellett kenyérszeletek, babérlevél, fokhagyma, petrezselyem és zöld paprika

Jókai-bableves: hagyományos ízek modern köntösben

Dióval megszórt sütőtökös-spenótos saláta fekete tányéron, mellette villa

Sütőtökös saláta spenóttal és pirított dióval – könnyed, mégis tápláló fogás az őszi napokra

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének