kutyák és könnyek

A kutyák akár örömkönnyeket is képesek hullajtani, amikor a gazdijukkal találkoznak

Egy japán kutatás megállapította, hogy  az emberen kívül más fajok is képesek meghatódni örömében, ilyenek például a kutyák is. 

Az egyik legemberibb tulajdonságunk, hogy érzelmek számtalan változatát vagyunk képesek megtapasztalni, és ezeket különböző módokon kifejezésre is tudjuk juttatni. Ezek közül az egyik legmegkapóbb, amikor meghatódunk, vagyis egy jellemzően pozitív töltetű kontextusban a túlcsorduló érzelmek hatására könnyezni kezdünk.

Takefumi Kikusui, valamint az Azabi Egyetem professzorainak vizsgálódását követően viszont úgy látszik, hogy nem mi vagyunk az egyetlen állatfaj, amely képes erre az érzelmi megnyilvánulásra, bár a kutyák meghatódásra való képességének kialakulásában nagy valószínűséggel szerepe van a két faj közötti sok évezredre visszanyúló kapcsolatnak.

A japán kutató saját pudliján figyelte meg még 2016-ban, hogy az eb, miután életet adott kölykeinek, valamint azok szoptatása közben sokkal nedvesebb lett a szeme, többet könnyezett.

A kutatók 18 kutya könnymennyiségét vizsgálták, miután 5 órányi különválasztást követően újra találkoztak gazdájukkal. Ezekben az esetekben több volt a kutyák szemében mérhető nedvesség mennyisége, mint amikor más, ismerős emberekkel találkoztak. Ezzel egyetemben a nedvesedés mértéke a szétválás, majd találkozás következtében nagyobb volt, mint amikor kutya és gazdija egy helyen tartózkodott.

A könnyek mennyiségét az oxitocin hormonnal hozták összefüggésbe, amit „kötődéshormonnak’’ is hívnak.

Más állatoktól eltérően a kutyákat kommunikáció útján háziasították, emiatt nagyon magas fokú kommunikációs képességekre tettek szert a szemkontaktust használva. Ezen a folyamaton keresztül a megjelenő könnyek védelmi reakciót, vagy nagyobb mértékű gondozási ingert válthatnak ki gazdájukból, mely mélyebb kötődést eredményezhet ember és állat között

– írják a kutatók.

Érdekesség, hogy a kutatás során megkérdezett emberek többsége pozitívabban reagált azon kutyák képére, amelyeknél digitális képmanipulációval növelték a szemben lévő könnyek mennyiségét.

Azok a hatalmas szemek

Kutya és ember kapcsolata nagyon régre nyúlik vissza, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy a kutyák idővel eltanultak egy-két trükköt, ami jobb helyre pozícionálja őket a falkában.

Egyes kutatások kimutatták, hogy a házi kedvencekként tartott kutyák és vadon élő őseik, a farkasok más arcizomzattal rendelkeznek, aminek következtében a kutyák képesek a klasszikus bűnbánó kiskutya tekintetre, ami a legkeményebb kőszívet is pillanatok alatt meglágyítja.

Ugyanígy a könnyező, vagy meghatódott kutya látványa is jó eséllyel további gondoskodásra és figyelemre ösztönzi az állat gazdáját, ezzel is biztosítva az állat túlélését.

Kedvenceink viselkedésével kapcsolatban pár hónappal ezelőtt egy másik érdekes tanulmány is napvilágot látott, ami azt fejtegeti, hogy az eddigi véleményektől eltérően egy kutya fajtája csak nagyon kis mértékben határozza meg az állat viselkedését és habitusát, vagyis nincsenek eredendően veszélyes, agresszív fajok.

(Plant Based News)

Ez a cikk is érdekelhet:

Nő válogat a bolti hűtőpult előtt állva

Nemet mondanak a húsra és a tejre is – de két terméktípust nem tudnak elengedni a németek

Történelmi mélypontra esett vissza a német húsfogyasztás, de a tejre

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Két bao zöldségekkel

Zöldséges bao – ázsiai street food különleges eszközök nélkül

Egy tál kapros-olívás spaghetti alla puttanesca

Spaghetti alla puttanesca, azaz az utcalányok tésztája – klasszikusan pikáns, halmentes verzióban

Madártej: vaníliaszósz tetején fehér habfelhők úsznak

Vegán madártej datolyakaramellel – nosztalgiadesszertezés csúcsra járatva

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének