vegán húsok

Mégsem cenzúrázzák a vegán húsok elnevezését Franciaországban

A francia Legfelsőbb Bíróság felfüggeszti a növényi alapú húsalternatívák, vagyis a vegán húsok címkézési cenzúráját. A jogi kétségek és a szoros határidők egyelőre szüneteltetik a legújabb élelmiszer-címkézési tilalmat.

A Conseil d’Etat, Franciaország legfelsőbb bírósága ideiglenesen hatályon kívül helyezte az országban a vegán húsok címkézésére vonatkozó tilalmat. Mint arról korábban már beszámoltunk, az októberben életbe lépő határozat megtiltotta volna a francia gyártóknak, hogy növényi alapú termékeik csomagolásán olyan, hagyományosan húsételekre utaló kifejezéseket használjanak, mint például a „bacon” és a „steak”.

A Protéines France szervezet is a tiltás szüneteltetéséért lobbizott. Állításuk szerint az érintett vállalatoknak nem lesz elég idejük a szükséges márka- és marketingmódosításokra október 1-ig. A ProVeg International civil szervezet szerint a tilalom jogszerűsége is megkérdőjeleződött, noha a hús- és mezőgazdasági ágazat erős támogatást kapott, hogy a rendelet Európa-szerte kiterjedjen.

Szigorú címkézési törvények

A vegán húsok megnevezését firtató tilalom szövege egészen pontosan így szól: a továbbiakban nem lehet a húshoz és halhoz hagyományosan kapcsolódó ágazatokra jellemző kifejezéseket használni az állatvilághoz nem tartozó termékek megjelölésére. Mindössze három héttel a bejelentése után azonban a Conseil d’Etat felfüggesztette az indítványt. Az érintett jogszerűségek és határidők további vizsgálata még folyamatban van.

A ProVeg International határozottan kritizálja a szigorú címkézési tilalmakat, amelyek világszerte felbukkannak. A francia tiltás jogi megalapozottságát illetően a bíróság ki is fejezte komoly kétségeit. Jasmijn de Boo, a ProVeg munkatársa közleményében azt mondta:

Örömmel halljuk, hogy a francia Conseil d’Etat úgy döntött, hogy felfüggeszti a növényi alapú termékek elnevezését tiltó rendeletet

Hozzátette: a növényi alapú élelmiszerek részét képezik az éghajlati válság kezelésének, és minden szabályozásnak aktívan támogatnia kellene értékesítésüket és marketingjüket, nem pedig akadályoznia.

Ez a cikk is érdekelhet:

Szigligeti vár, háttérben a Balatonnal

Balatoni horgászparadicsomot ígér a beruházó – a civilek természetrombolástól tartanak

Több mint száz férőhelyes csónakkikötőt álmodott meg egy vállalkozó Szigliget

Domján Csenge korábban biomérnök hallgató volt, jelenleg szociológiát tanul az ELTE-n. Már 7 éve vegán az állatokért és a környezetért. Célja, hogy tanulmányain keresztül a veganizmus tudományos aspektusait közérthetővé tegye és környezetvédelmi vonatkozásaiban segítsen eligazodni másoknak. Szívesen kísérletezik receptekkel, ezzel megmutatva a növényi alapú ételek sokszínűségét.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Szendvicskrémek három variációban, három külön tálkában, mellettük csicseriborsó

Színesítsd a reggelit ezekkel a házi szendvicskrémekkel!

Egy tál kapros-olívás spaghetti alla puttanesca

Spaghetti alla puttanesca, azaz az utcalányok tésztája – klasszikusan pikáns, halmentes verzióban

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének