SLAY – egy sokkolóan őszinte dokumentumfilm a divatipar áldozatairól

A SLAY című új dokumentumfilm annak jár utána, milyen módon használja ki a divatipar az állatokat szőrméjükért, bőrükért és a gyapjúért.

Talán nem túl elhamarkodott azt állítani, hogy változik a nemzetközi divatipar. Hazánkban is számos cikk olvasható arról, hogy a legnagyobb világmárkák lassan teljesen kivezetik a szőrme használatát. Olaszországban bezárnak a szőrmetelepek, az Armani ejti az angóragyapjút a felhasznált anyagok közül, de az ELLE divatmagazin sem jelenít meg többé olyan terméket, ami szőrmét tartalmaz.

Kicsit beárnyékolja a változás miatt érzett jókedvet, hogy legtöbbször a szőrme kerül célkeresztbe, hiszen ez régóta egyfajta státuszszimbólum.

Olyan luxuscikk, ami sokakban akkor is ellenérzést kelt, ha nem kifejezetten állatjogi szempontok alapján ítél meg egy terméket, tehát könnyű nemet mondani a szőrmére, és eljátszani a környezetvédelmi szempontokat szem előtt tartó divatipari cég egyre vonzóbb szerepét, miközben megfeledkezünk arról, hogy a bőr és a gyapjú is állatok kizsákmányolásával nyert alapanyag.

Remélhetőleg a címben is említett dokumentumfilm változtat sokat nézőpontján, hiszen éppen azt mutatja be, „amit a divatipar el szeretne előlünk titkolni” – állítják a készítők.

A film a szőrme-, bőr-, és gyapjúipar állatokra, emberekre, valamint a környezetre gyakorolt káros hatásait igyekszik feltárni, a készítők pedig abban bíznak, hogy mindenki számára ad egy új nézőpontot, különösen azok számára, akik szőrmét nem hordanak, de továbbra is bőrcipők, bőrövek, gyapjúpulóverek, vagy kardigánok közül válogatnak, amikor ruhavásárlásra kerül a sor.

Mibe enged betekintést a dokumentumfilm?

Az oknyomozó dokumentumfilmes, Rebecca Cappelli – aki a Let us be Heroes című dokumentumfilmet is jegyzi – az elmúlt három évben számos ausztráliai, brazíliai, kínai, francia, olasz, indiai, vagy egyesült államokbeli cserzőüzemben, bőrfeldolgozó telepen és gyapjúfarmon járt és forgatott csapatával, hogy az egész világ szeme elé tárhassák az állatok szívszorító helyzetét.

Az egyik legfőbb inspirációm a film elkészítésére az állatok voltak, akiket teljesen figyelmen kívül hagynak a párbeszédből

– mondja a Cappelli a film bemutatóvideójában, arra reagálva, hogy a divatipar problémáival kapcsolatos diskurzus legtöbbször a környezeti hatásokra és a munkások sanyarú körülményeire fókuszál csupán, míg az állatokkal senki sem foglalkozik.

Ha valaki csak a felét elmondta volna annak, amire a film készítése kapcsán fény derült, egyszerűen nem hittem volna neki. A divatipar nagyon régóta kizárja az emberek gondolataiból az állatokat. Együtt változtathatunk ezen

– teszi hozzá.

A film közösségi finanszírozással készül, és a kitűzött 60.000 dolláros összeget sikerült is elérnie, így már csak a legutolsó simítások maradtak hátra, hogy elkészülhessen a tényfeltáró alkotás. Rebecca neve mellett muszáj még megemlíteni Keegan Kuhn nevét is, aki producerként vesz részt a munkafolyamatokban, és aki a Cowspiracy, vagy a What the Health készítőjeként lényegében garanciát jelenthet az izgalmas, megdöbbentő nyomozásokra. Keegan véleménye szerint a SLAY egy „különösen fontos és időszerű film a greenwashing-ról és a divatipar sötét titkairól.”

Hol lehet megtekinteni?

Mivel a film kényes témát boncolgat és feltehetően durva erőszakot tartalmaz, ezért a nagyobb streamingszolgáltatók egyelőre nem érdeklődnek iránta – bár a Netflixen sok hasonló témájú alkotás elérhető, többek között Keegan-től is, ezért lehetséges, hogy a jövőben oda is felkerül.

A Plant Based News jelenlegi értesülései szerint szeptember 8-tól lesz megtekinthető az ingyenesen használható WaterBear Networkön, amely nem mellesleg rendkívül sok fenntarthatósággal, környezetvédelemmel, aktivizmussal, tudatossággal és veganizmussal kapcsolatos filmet forgalmaz.

Ez a cikk is érdekelhet:

Belga juhászkutya két lábra állva, faragott fának támaszkodva

Nehézsúlyú támadóval nézett szembe a gazdáit védelmező kutya

Kaliforniai telkükön sétáló gazdái elé vetette magát egy belga juhászkutya,

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Piperade, baszk zöldségragu egy zöld tányérban, körülötte paradicsom, paprika és hagyma

Piperade – a baszkok egyszerű, színes zöldségraguja

Vegán túrós csusza répapörccel

Vegán „túrós” csusza ropogós répapörccel és kaporral

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének