Beyond Meat és Disneyland Práizs vegán menüt vezet be

A párizsi Disneyland környezetkímélőbb, növényi alapú fogásokat vezet be

Az idén 30. születésnapját ünneplő létesítmény úgy érzi, közösek a céljaik a növényi húskészítményeket gyártó Beyond Meat-tel, ezért döntöttek úgy, hogy hivatalosan is partnerek lesznek.

Az együttműködés azért is nagyon fontos, mert nem csak egy gyorséttermi üzlethelyiségről van szó a szórakoztató komplexum egy eldugott sarkában, hanem a park egész területére kiterjedő szolgáltatásról, vagyis a vendégek a két hatalmas vidámpark, valamint a számos Disney tematikájú hotel éttermeiben is találkoznak majd a Beyond Meat termékeivel, ezáltal biztosítva, hogy mindenhol elérhető legyen növényi verzió is a parkban kapható fogásokból.

A partnerkapcsolat a Disneyland Párizzsal, ezzel a közkedvelt és ikonikus létesítménnyel, amely osztja a zöldebb jövőre vonatkozó elképzeléseinket, egy igazi mérföldkő számunkra, ahogy a növényi alapú táplálkozást egyre inkább elérhetővé tesszük Európában. Egyre több vásárló hajlik a flexitáriánus étkezés felé, és örömmel állunk a kihívás elé, hogy az igazi húshoz nagyon hasonló, de pozitív változást eredményező termékeinkkel megörvendeztessük őket

mondta Jorg Oostdam, a Beyond Meat európai ágának ügyvezetője az együttműködésről.

Mi állhat a háttérben?

Még tavaly megírtuk, hogy az európaiak nagy része egyre inkább hajlik afelé, hogy komolyan változtasson étkezési szokásain. Sokan hajlandóak lennének csökkenteni, vagy akár teljesen elhagyni a húsfogyasztást és egyre jellemzőbb, hogy a klímatudatosság következtében az alternatív fehérjeforrások felé fordulnak a fogyasztók.

A Beyond Meat termékei az állatokból készült, nagyipari mezőgazdasági módszerekkel előállított termékekhez képest lényegesen kevesebb szén-dioxid-kibocsátással, földhasználattal, valamint energiafelhasználással készülnek, ezért sokkal kedvezőbbek klímavédelmi szempontból, mint a húsos társaik. A népszerű növényi alapú húspótló környezeti előnyeit többek között ebben a tanulmányban is alaposan kifejtik.

A növényi alapú húskészítmények és fehérjeforrások piaci részesedése évről-évre egyre csak növekszik, és ez a szám még akkor is remek mutató, ha a növekedés üteme némileg csökkent is az utóbbi időben.

A párizsi Disneyland egész Európa leglátogatottabb vidámparkja, 2017-ben (a park 25. születésnapjára) már több, mint 320 millió látogatója volt a létesítménynek, ekkora látogatószámmal pedig teljesen természetes, hogy felmerülnek az igények a növényi alapú fogások iránt.

Ráadásul a park régóta igyekszik zöldebbé tenni a működését, ennek a folyamatnak pedig egy nagyon ékes példája, hogy mostantól kezdve növényi verzióban is elérhetők lesznek a szórakoztató komplexumban felszolgált fogások.

(Plant Based News)

Ez a cikk is érdekelhet:

Mosómedve néz ki egy fafelület mögül, két mancsával támaszkodik ezen a felületen

Mosómedvedetox: ápolónő élesztette újra a berúgott állatkölyköt

Meghökkentő történet járta be az amerikai sajtót az elmúlt napokban:

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Két szelet káposztás rétes fehér tányéron

Káposztás rétes – pikk-pakk betölti a konyhád a füstösen édeskés, nosztalgikus illata

Sültpaprika-krémleves díszes tálban

Sültpaprika-krémleves fűszeres pirított csicseriborsóval

Madártej: vaníliaszósz tetején fehér habfelhők úsznak

Vegán madártej datolyakaramellel – nosztalgiadesszertezés csúcsra járatva

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének