Vegán séf nyerte a portugál MasterChef 5. évadát

Az egyik legnézettebb főzőműsor portugáliai versenyének döntőjében a növényi fogás vitte el a prímet.

Szűk két hete írtunk arról, hogy a romániai MasterChef versenyéből távoznia kellett a főzőműsor első vegán versenyzőjének, ugyanis nem volt hajlandó állati hozzávalókkal dolgozni. Alex Lenghel hozzáállását a zsűri nem tolerálta, ultimátumot adtak a 36 éves testépítőnek, aki úgy döntött, nem ér ennyit az egész, és távozott a stúdióból, ezzel együtt pedig a megmérettetésből is.

Ezzel a hírrel erős kontrasztban áll az a remek végeredmény, ami a portugáliai MasterChef 5. évadának végén született. A 32 esztendős Teresa Colaço ételét választotta győztesnek a zsűri, ezzel pedig újabb fontos területet hódított meg a növényi étrend.

Az állati összetevők nélküli étkezés szélesebb körben történő elterjedése szempontjából ugyanis kritikus fontosságú, hogy a vendéglátós szakmai is kellő komolysággal álljon a vegán fogásokhoz. Az egyik leghíresebb nemzetközi főzőműsor megnyerése fontos lépés lehet ezen az úton. Las Vegasban például már bejelentették a Stipre az első vegán luxuséttermet, ami szintén komoly mérföldkőnek számít.

Beszédterapeutának tanult, de a főzésben találta meg önmagát

A fiatal portugál séf két gyermek édesanyja. Adatlapja szerint Algarve-ban született, jelenleg viszont Liszabonban él férjével és gyermekeivel. Beszédterapeuta végzettséggel rendelkezik, de amióta rátalált a makrobiotikus konyhaművészetre, azóta a főzés megszállottja lett, és úgy érzi, abban tud kiteljesedni.

A növényi alapú konyhaművészetére eleinte gátló tényezőként tekintett.

Nagy hátrányban vagyok [a többi versenyzőhöz képest], akik mesterei az állati fehérjéknek és a portugál konyhának. Én ezeket nem sajátítottam el, az én erősségem a zöldségek, hüvelyesek, algák és olyan különleges hozzávalók, amikről a legtöbben még talán nem is hallottak. Nagyon kell fókuszálnom, sokat kell tanulnom és ügyelnem kell minden részletre.

mondta a versenyző.

Teresának a győzelemmel nem ért véget az utazás. Elmondása szerint szeretné a növényi konyhát minél szélesebb körben megismertetni az emberekkel. Állítása szerint, ez még csak a kezdet.

Ez a cikk is érdekelhet:

Egér a természetben

Így lenne a legegyszerűbb a rágcsálóinvázió elleni védekezés

A rágcsálók elleni harcban gyakran a mérgek és csapdák kapnak

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Szendvicskrémek három variációban, három külön tálkában, mellettük csicseriborsó

Színesítsd a reggelit ezekkel a házi szendvicskrémekkel!

Szilvás morzsasüti felszeletelve, mellette egész és felezett szilvák

Szilvás morzsasüti – a tökéletes, egyszerre omlós és ropogós őszi desszert

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének