Egy walesi pub a Veganuary hatására véglegesen átállt a vegán kínálatra

A The Queen Inn tulajdonosai eredetileg csak egy hónapra tervezték lecserélni a menüt, de a hihetetlen sikeren felbuzdulva úgy döntöttek, maradnak a vegán vonalon.

A walesi vendéglátósok már azzal bekerültek a Veganuary – a hazai Veganuár kihívás inspirációjául szolgáló nemzetközi mozgalom – idei népszerű résztvevői közé, hogy úgy határoztak, egy teljes hónapra lecserélik a menüt és 100%-ban vegán ételeket fognak felszolgálni.

Arra viszont talán senki – még a tulajdonosok sem – számított, hogy ekkora sikere lesz a növényi alapú menünek. Olyan pozitívan fogadták a vendégek a stílusváltást, hogy Edwardsék úgy döntöttek, a The Queen Inn a jövben is kizárólag vegán ételeket fog felszolgálni.

A hírt elvileg csak január 24-én akarták bejelenteni, de annyian szeretnének bejelentkezni erre a hónapra, hogy úgy látták, ideje hamarabb előállni a leleplezéssel, hogy aki esetleg nem jut be ebben a hónapban, az is megnyugodhasson, hiszen bizonyos értelemben most már minden hónap vegán lesz a pubban.

Honnan jött az ihlet?

A pubot üzemeltető Edwards család két tagja – Jane, az anyuka és Ryan, a fia – tavaly váltottak vegán életmódra. Innen jött az ötlet, hogy ne csak személyesen, hanem a családi vállalkozást is bevonva vágjanak neki a 2022-es Veganuary-nek.

Ryan 2020-ban vett részt először a kezdeményezésben, mert kíváncsi volt, hogy kibírná-e a váltást. Az év folyamán sikerült elhagynia az összes állati terméket, és nagyon pozitív egészségügyi változásokról számolt be. Biztos volt benne, hogy sikeres hónapot fognak zárni, de erre még ő sem számított.

Mindenki, aki támogatott minket, hozzájárult ahhoz, hogy az idei Veganuary legyen 17 év alatt a legforgalmasabb hónapunk. Híresek vagyunk a nagyszerű konyhánkról és az eddigi legjobb hónap 2021. december volt, de már most megközelítjük az akkori számokat, és jó úton vagyunk afelé, hogy 50%-kal nagyobb forgalommal zárjunk.

– olvasható a fogadó Facebook oldalán.

A pub növényi kínálata a tavalyi évben kezdett bővülni, szeptemberre pedig a menü 40%-a már vegán fogásokból állt, amire pozitív fogyasztói visszajelzések érkeztek. Ezután kezdtek el gondolkodni azon, hogy talán megérné teljesen átváltoztatni az étlapot.

A jövőben azt tervezik, hogy olyan ételeket is bemutatnak, amelyek a McDonanld’s vagy a KFC híres fogásainak „pubosított”, vegán verziói lesznek.

(Plant Based News)

Ez a cikk is érdekelhet:

Egy ember, akinek csak a felsőteste látszik, a két kezével egy papírból kivágott, bél alakú rajzot fog, amit a hasa elé tart

Így csökkentheted a vastagbélrák mellett más bélbetegségek kockázatát is

Ha azon vacillálsz, mit főzz, a British Columbia Egyetem kutatói

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Két bao zöldségekkel

Zöldséges bao – ázsiai street food különleges eszközök nélkül

Szürke színű, fekete szezámos fagylalt egy fehér tálban

Szezám Éjszakája fagylalt – misztikus ízek nyárutóra

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének