Nem Vegánbarát - anti-vegán márkát indított egy angliai testépítő

Egy “büszke húsevő” testépítő megunta a vegánokat, ezért létrehozta a “Nem Vegánbarát” márkát

Reményei szerint a márka segít majd a büszke anti-vegánoknak kifejezni véleményüket egyfajta „közösségi kézigránáttá” változtatva őket.

A testépítőként és „átváltozási szakértőként” tevékenykedő James Kennedy elindította Not Vegan Friendly (Nem Vegánbarát) néven futó saját anti-vegán márkáját.

Létre szerettem volna hozni egy olyan márkát, ami egyértelműen világossá teszi, hogy ez nem vegánoknak való, másrészről pedig azt üzeni: “Büszke vagyok rá, hogy nem vagyok vegán.”

– olvasható a brand weboldalán, ahonnan az is kiderül, hogy James több mint 20 éves edzői tapasztalattal rendelkezik, amely idő alatt „erős tudományos ellenvéleményt” alakított ki a veganizmussal szemben.

Arról nem esik szó, hogy a weboldalon spártai harcosként, ördögszarvakkal és szárnyakkal ábrázolt James a veganizmus mely aspektusai ellen érez negatívan – az erkölcsi nézőpont, vagy a növényi alapú táplálkozás zavarja inkább – de ironikus módon a weboldalon árult termékek többsége mégis vegánbarát.

Az egyelőre inkább ruházati cikkeket árusító vállalkozás öltözékeiben nincs állati eredetű alapanyag, a csekély számú étrendkiegészítő termék pedig leginkább a tejsavó miatt nem felel meg a vegánoknak. Ez egyébként teljesen jellemző a legtöbb étrendkiegészítőket gyártó cég termékeire, akik semmilyen anti-vegán küldetéstudattal nem rendelkeznek.

Mégsem annyira vegán ellenes?

Habár a Not Vegan Friendly szlogenjei, valamint a webáruházban vásárolható ruhákra, bögrékre nyomott szövegek kifejezetten ellenséges, támadó hangvételűek a vegán életstílust folytatókkal szemben, a The News-nak adott interjúja alapján James mégsem annyira véresszájú, mint amennyire első pillantásra tűnhet.

A veganizmust elítélőktől többnyire megszokott toposzok természetesen tőle is elhangzanak:

“A vegánok egy nagyon hangos és állandóan térítő kisebbség, de az igazság az, hogy az Egyesült Királyság lakosainak csupán 3%-a vegán, szóval mi azért vagyunk, hogy a húsevő többséget támogassuk. Nagyon sokan unják már, hogy a vegánok megpróbálják lenyomni a hitüket a torkukon, szóval itt az ideje, hogy kiálljunk amellett a döntésünk mellett, hogy húst fogyasztunk.”

A megszokott mantrákat követően viszont sokkal visszafogottabban, szinte már bocsánatkérő stílusban folytatja:

“Nincs semmi bajom a vegánokkal, de ha valamire rámondhatjuk, hogy vegánbarát – amit mostanság már számos csomagoláson látni –, akkor azzal sem lehet semmi baj, hogy kimondjuk, valami nem vegánbarát. Ez egyértelmű, világos és a vegánok számára is hasznos információ.”

Ezt követően a kiegyensúlyozott táplálkozás mellett érvel. Mondandóját úgy zárja:

[a kiegyensúlyozott étrend részeként] egyetek sok gyümölcsöt és zöldséget is.

Ez a cikk is érdekelhet:

Színes növényi ételek

Milliók korai halála lenne megelőzhető, de már nem sokáig: túl sok vörös vonalat léptünk át

A tányérunkon dől el, mi lesz a sorsunk – erre

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Sültpaprika-krémleves díszes tálban

Sültpaprika-krémleves fűszeres pirított csicseriborsóval

Káposztás gnocchi kék tányérban, céklakrémmel körülvéve, rajta pirított tofukockák

Káposztás gnocchi céklakrémmel és füstölt tofuval – ünnepi ízek hétköznapokra

Egy tál kapros-olívás spaghetti alla puttanesca

Spaghetti alla puttanesca, azaz az utcalányok tésztája – klasszikusan pikáns, halmentes verzióban

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének