seaspiracy cover - magyar

„Ha akadályozzuk az üzletüket, a saját életünkkel játszunk” – megérkezett a Seaspiracy előzetese

A Seaspiracy feltárja a nagyipari halászat működését, megkérdőjelezi a fenntartható halászat lehetőségét és megmutatja, hogy miként járulunk hozzá halfogyasztásunkkal egy szörnyű ökológiai katasztrófa kezdetéhez – ígéri a Netflix a Seaspiracy rövid bevezetőjében.

Korábban beszámoltunk arról, hogy március 24-én érkezik a Netflixre a legújabb nagyszabású vegán dokumentumfilm, amiben Kip Andersen és csapata ezúttal nem a szárazföldi állattenyésztést mutatja be, ahogy azt korábban a Cowspiracy: A fenntarthatóság titka című alkotásukban tették, ugyanis most csak az óceánokra fókuszálnak.

A filmben leginkább Ali Tabrizi és Lucy Tabrizi kalandját követhetjük nyomon, ahogy leleplezik a kevésbé ismert tényeket a túlhalászásról és az óceáni élővilág tönkretételéről. Ali már gyermekkora óta imádta a hatalmas vizeket és annak rejtelmeit, de lelkesedése darabokra hullott, amikor meglátta, milyen kegyetlenséggel és szennyezéssel jár a nagyipari halászat.

Úgy nyilatkozott, hogy elképesztő mértékű pusztítás történik, amiről alig tudnak az emberek, és ami még sokkolóbb, hogy ehhez a kormányok és néhány környezetvédelmi szervezet is hozzájárul, sőt, profitál is belőle.

Seaspiracy előzetes

A legújabb előzetesből kiderül, hogy megszólal a filmben többek között George Monbiot politikai és környezetvédelmi aktivista és író, valamint Paul Watson kapitány, a Sea Shepherd Conservation Society nonprofit szervezet alapítója és aktivistája.

Több thai férfi azt állította a stábnak, hogy veszélyben van az életük azzal, hogy segítenek a filmben, míg egy másik esetben azt a tanácsot kapta Ali, hogy „magára vessen, ha kockáztat”. Rengetegen ki akarták kapcsoltatni a kamerát, és egy nő szerint „a nyílt tengeren egyszerűen a tengerbe dobhatnak a hajóról.”

Az elmondottak alapján arra lehet következtetni, hogy egy véres, kegyetlen üzletről van szó, amiben a profit mindent felülír – ezt erősíti meg az egyik legijesztőbb mondat, ami így szólt:

„Az illegális halászatot irányító szervezetek megegyeznek a drog- vagy az emberkereskedelem mögött álló bűnözői csoportokkal.”

A Seaspiracy magyar feliratos előzetese ezen az oldalon nézhető. Minden jel arra utal, hogy a premier napján már számunkra is elérhetővé válik a Netflixen.

Ez a cikk is érdekelhet:

Zoe Rosenberg amerikai aktivista egy kollázson. Az egyik képen hátrabilincselt kézzel halad egy rendőr vezetésével

Csirkéket mentett, most viszont a saját szabadságáért kell küzdenie

Négy és fél év börtönbüntetésre számíthat egy kaliforniai állatjogi aktivista,

Vida Raul több mint nyolc éve vezet vegán projekteket – többek között a 296 ezer követővel rendelkező Csir Kevin Facebook-oldal alapítója, a 160 ezer magyart támogató Veganuár kihívás szervezője és a Prove jelenlegi főszerkesztője. 2023-ban egy országos turné keretében több mint 50 előadást tartott a veganizmusról magyar iskolákban. 2024 márciusa óta hazánk első és egyetlen Forbes 30/30-as vegán szakembere. Küldetésének érzi, hogy növelje a társadalmunk kollektív empátiáját az emberek és az állatok iránt.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Gombakrémleves fekete tányérban, szürke felületen

Gombakrémleves csicseriborsóval – tápláló és melengető komfortfogás

Jókai bableves tányérban, mellett kenyérszeletek, babérlevél, fokhagyma, petrezselyem és zöld paprika

Jókai-bableves: hagyományos ízek modern köntösben

Körtés galette dióval és fahéjjal megszórva

Körtés galette dióval – rusztikus, gyorsan elkészíthető őszi desszert

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének