Derékig hevertek a baromfi holttestek egy magyar vágóhídon

Derékig hevertek a csirke tetemek egy magyar vágóhíd padlóján

Súlyos technológiai hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vágóhíd működését.

A hatósági ellenőrzés magában foglalta nemcsak a vágóhíd tevékenységének, hanem az ott bérvágatást végző élelmiszer-vállalkozás termékeinek ellenőrzését is. Az eljárás eddig lezárult szakasza során a hatóság összesen több mint 24 tonna nem nyomon követhető, jelöletlen, illetve emberi fogyasztásra alkalmatlan húst vont ki a forgalomból. További több mint 100 tonna, selejtként megjelölt hús megsemmisítésére hatósági felügyelet mellett kerül sor.

Az ellenőrök által a helyszínen tapasztalt, kritikus élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő működési körülményeket jellemzi, hogy a fagyasztásra szánt húsokat több napig a folyosón tárolták. A vágószalagról közvetlenül a padlóra hullottak a csirkék holttestei, az emberi fogyasztásra szánt szárnyasok testét a földről szedték össze a dolgozók.

Az üzemben és egy másik telephelyen a hűtőkamrákban – selejt felirattal ellátva – több, mint 100 tonna emberi fogyasztásra alkalmatlan állati eredetű ételt tároltak. A selejt és egyéb tárolt termékek további vizsgálata folyamatban van.

A hatóság a kirívó élelmiszer-biztonsági szabályszegések miatt azonnali hatállyal elrendelte az egység tevékenységének felfüggesztését. Az üzem az újbóli működését csak a technológiai hiányosságok kijavítása után kezdhette meg, az emberi fogyasztásra alkalmatlan termékek elszállítása és ártalmatlanítása azonban még több napig eltarthat.

Az eljárás során az érintett vállalkozásokkal szemben együttesen milliós nagyságrendű bírság várható.

Van jobb megoldás?

Világszerte egyre több fogyasztó dönt úgy, hogy lemond az állati eredetű ételekről, hogy ne járuljon hozzá többé a vágóhidak és állattartó telepek kegyetlen működéséhez, valamint az állattenyésztés által okozott horribilis nagyságú ökológiai pusztításhoz.

Az állattenyésztés az egyik fő oka világszerte az erdőirtásnak is. Ez a brazil esőerdőben különösen igaz: itt ugyanis az erdő nagy részét a közhiedelemmel ellentétben marhalegeltetésre és takarmánynak szánt szójatermesztésre használják.

Az Amazon a világ egyik legfontosabb szénelnyelője, mégis 1978 óta egymillió négyzetkilométernyit égettek fel és vágtak ki belőle, ezzel óriási mennyiségű szén-dioxidot a légkörbe juttatva.

És Európában sem ússzuk meg ez alól a felelősséget: évi 600 ezer tonna takarmányszója érkezik főleg Brazíliából, Argentínából és az Egyesült Államokból a magyar haszonállatok etetésére, az európai marhahúsimport több, mint 40 százaléka pedig Brazíliából származik.

Egy 2019-es ENSZ jelentés az emberi tevékenységek, nem kis részben az állattenyésztés elképesztően mélyreható hatásáról számol be: a földfelszín 75 százaléka drasztikusan megváltozott, a tengerek és óceánok 66 százalékát érinti negatív behatás, csak 2010 és 2015 között 35 milllió hektárnyi erdőt veszítettünk el, a korallzátonyoknak pedig a fele pusztult ki 1870 óta.

Ez a mértékű pusztítás nem marad következmény nélkül.

A jelentés szerint 1 millió állat- és növényfaj halhat ki a következő néhány évtizeden belül, beleértve az embereket is.

A klímaváltozás megértése annak megértése, hogy a természet elválaszthatatlanul kapcsolódik az emberiség túléléséhez és jólétéhez, és ez mindannyiunknak az érdekében áll.

Ez a cikk is érdekelhet:

A Hearty Vegan Cakes tortakínálata

Újabb budapesti vegán vendéglátóhely búcsúzik – már csak október végéig látogatható

Másfél év után bezár a Hearty Vegan Cakes budapesti vegán

A Prove.hu vegán szemmel mutatja be a világot - növényi alapú receptek, riportok itthonról és a nagyvilágból, elemzések, véleménycikkek és még sok más.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Jókai bableves tányérban, mellett kenyérszeletek, babérlevél, fokhagyma, petrezselyem és zöld paprika

Jókai-bableves: hagyományos ízek modern köntösben

Madártej: vaníliaszósz tetején fehér habfelhők úsznak

Vegán madártej datolyakaramellel – nosztalgiadesszertezés csúcsra járatva

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének