elhunyt sokak kedvence my best friend hank

Elhunyt Hank, a népszerű malac

Szomorú hírrel indult a mai nap: több százezer ember kedvenc malackája, Hank elhunyt.

Barátai, akik örökbe fogadták Hankat, a közösségi oldalain jelentették be, hogy váratlanul, mindössze 3.5 évesen távozott közülünk. Egyelőre még nem sokat tudni arról, hogy mi történt, de valószínűleg köze lehet ahhoz, hogy nemrég kiesett Hank agyara, amiért több szakemberhez is elvitték kivizsgálásra.

Bár az állatorvosok megtettek mindent, hogy hamar gyógyuljon, a beavatkozások jól is sikerültek és a napokban már kezdett újra jól lenni – többet evett, többet mozgott -, ma reggel valamiért mégis feladta a küzdelmet.

Hank megérintette az emberek szívét

Azt hihetnénk, hogy ez csak egy bohóckodás egy malaccal, ám meglepően sokakat motivált arra, hogy elhagyják a húst vagy vegánná váljanak.

Aki követte őt a közösségi oldalain, láthatta, hogy járt a TV-ben, körbeutazta a világot az örökbefogadóival, finom ételeket kapott, sokat játszottak vele és elképesztően aranyos videók születtek róla.

Több népszerű oldal is felkapta a történetét, így több tízmillió ember látta már legalább egyszer-kétszer az interneten.

A kommentek között, akik elbúcsúztatták Hanket, olyan kedves üzeneteket lehet látni, ami reményt ad, hogy a világ igenis képes változni.

“Nyugodj békében Hank. Imádtam a posztjaidat, szebbé tették a napjaimat. Te motiváltál arra, hogy ne egyek több sertéshúst, később pedig semmilyen húst. Köszönöm!”

– írta egy férfi Instagramon.

“Istenem, ez most sokkolt. Sajnálom a veszteségeteket! Részvétem nektek, és köszönöm, hogy szép életet adtatok neki. Bárcsak minden disznó így élhetne a világon. Már én is vegán vagyok 1 éve, részben Hank miatt. Sosem felejtem el őt”

– mesélte egy másik kommentelő Facebookon.

“Szörnyű eddig 2020. Csak te tehetted volna ezt szebbé a szép kis arcoddal, de most te is eltávoztál. Mi történik a világgal?! Nyugodj békében kicsi Hank, és köszönöm a tanítást, amit kaptam tőled az állatokról.”

Hank tehát nagy hatással volt a világra. Elég egyetlen kismalac története, hogy az emberek belássák – minden állat érdemes az életre, és egyik sem való a tányérra. Nyugodj békében, Hank!

Ez a cikk is érdekelhet:

Csónakban fekvő embernek csak a talpa és a lábfeje látszik

Pár év, és lőttek a balatoni strandolásoknak, figyelmeztetnek a kutatók

Egyre súlyosabb problémákat okozhat a Balatonban az elmúlt évek mesterséges

A Prove.hu vegán szemmel mutatja be a világot - növényi alapú receptek, riportok itthonról és a nagyvilágból, elemzések, véleménycikkek és még sok más.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Vegán sushi, mellette evőpálcikák

Vegán sushi – a hagyomány és a kreativitás izgalmas ötvözete

Két bao zöldségekkel

Zöldséges bao – ázsiai street food különleges eszközök nélkül

Egy tál színes paella, rajta pár gerezd lime, a háttérben zöldségek

Vegán paella – színes-zamatos spanyol klasszikus extra fehérjetartalommal

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének