Joaquin Phoenix vegán életmódot folytat és a húsfogyasztás barbár dolog

Joaquin Phoenix szerint a húsfogyasztás barbár dolog

Az új Joker film sztárja, Joaquin Phoenix már gyermekkora óra elkötelezett állatvédő, vegán életmódot folytat és gyakran szólal fel az állatok védelme érdekében.

Egy interjúban elmondta vegánságának okait és azt, hogy mi is késztette, hogy ilyen szemléletmóddal élje az életét.

Gyerekként én és a testvéreim szemtanúi voltunk, ahogy egy halat brutálisan, agresszív módon ölnek meg. Egyértelmű volt, hogy ez olyasvalami, aminek mi nem akarunk a része lenni; valami, amit nem akarunk támogatni. Nekem ez teljesen egyértelműnek tűnik. Nem akarok egy másik, érző lény fájdalmainak és kínjainak az oka lenni.

Tejipari kegyetlenség

A színész a tejiparról is hasonlóan vélekedik, hiszen az újszülött borjakat rögtön ellés után elválasztják az anyjuktól, hogy az emberek ihassák meg a tehéntejet.

Nem akarom, hogy miattam szakítsák el anyát a gyermekétől.

Nem akarok az okozója lenni annak, hogy be vannak zárva és a végletekig vannak hizlalva csak azért, hogy levághassuk őket. Ez abszurd és barbár dolog.

Nem értem, hogy a többi ember hogyan nézheti ezt tétlenül úgy, hogy ez a környezetünkre is pusztító hatást gyakorol.

Számomra ez egyszerű, mindig az életem egyik legfontosabb része volt.

Aktivizmus

A háromszoros Oscar-jelölt és Golden Globe nyertes színész nem csupán lemondott az állati eredetű táplálékról, ruhákról és használati tárgyakról; rendszerint kampányol is az állatok jogaiért.

Év elején egy globális menetelést vezetett, amelyben az aktivisták a város utcáin vonultak fel, és a nagyipari állattartásból származó állati tetemeket szállították annak reményében, hogy így tudatosul az emberekben, mit és milyen áron esznek és hordanak.

A múlt hónapban egy PETA hirdetőtáblához adta arcát, amely népszerűsítette a veganizmust, valamint az emberek és állatok közeli kapcsolatára világított rá.

Részt vett a torontói Be Fair Be Vegan kampányban is, ahol a St. George metró átjáró állomásán tiltakozott az állatokkal szembeni kegyetlenség ellen. A metrót kiplakátolták olyan témájú poszterekkel, melyek részletesen ismertették, mennyire kihasználja a húsipar a védtelen állatokat.

[irp posts=”4049″ name=”Humánus hús és tojás nem létezik. Ne csapd be magad!”]

Ez a cikk is érdekelhet:

Egy tál kapros-olívás spaghetti alla puttanesca

Spaghetti alla puttanesca, azaz az utcalányok tésztája – klasszikusan pikáns, halmentes verzióban

Egy villámgyors olasz tészta, tele mediterrán életérzéssel. A klasszikus spaghetti

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Két szelet káposztás rétes fehér tányéron

Káposztás rétes – pikk-pakk betölti a konyhád a füstösen édeskés, nosztalgikus illata

Körtés galette dióval és fahéjjal megszórva

Körtés galette dióval – rusztikus, gyorsan elkészíthető őszi desszert

Vegán Tom Kha leves fekete tányérban, mellette ázsiai asztaldíszekkel

Vegán Tom Kha leves – illatos és melengetően pikáns fúziós fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének