A libanoni Karim Allah teherhajón ragadt 864 tehén, akik az állatvédők szerint pokoli körülmények között szenvednek, többen közülük már bele is haltak.
A teherhajó csütörtökön ért vissza a cartagenai kikötőbe, ugyanis a török hatóságok visszafordították és más országokban sem sikerült vevőt találni az állatokra. Mindenhol attól tartottak, hogy a tehenek kéknyelv-betegségben szenvednek.
A legtöbb helyen még takarmányt sem juttattak fel a hajóra, hogy az állatok egyenek, több esetben napokig csak inni kaptak.
Összesen eddig 22 tehén halt meg a hajón, kettő kivételével a többi tetemét feldarabolták és vízbe dobták. Mivel az állatokat nem lehet behozni az EU-ba, hosszabb utakhoz pedig már így is szörnyű állapotban vannak, így végül elaltatják őket.
A World Trade nevű vállalat, amely a tehenek exportálásáért felel, egy másik hajót is indított ugyancsak decemberben, ami egy észak-ciprusi kikötőben horgonyzik 1800 szarvasmarhával a fedélzetén.
(Guardian)

Vida Raul aktivista és előadó több mint 6 éve indít és vezet vegán projekteket – többek között a 279.000 követővel rendelkező Csir Kevin Facebook oldal alapítója, a 80.000+ magyart támogató Veganuár kihívás szervezője és az Empátia Sztori non-profit szervezet vezetője. Az elmúlt évek során 5000+ adag vegán ételt adományozott, 2023-ban pedig már több mint 30 előadást tartott az állatok jogairól országszerte. Örök optimista, igazi altruista, és célja, hogy növelje a társadalmunk érzelmi intelligenciáját.