Most olvasott cikk
5 ok, amiért az állatkísérletek értelmetlenek

5 ok, amiért az állatkísérletek értelmetlenek

5 ok, amiért az állatkísérletek értelmetlenek

Az állatkísérletek egyértelműen megosztják az embereket. Vannak, akik szerint kegyetlen és felesleges, mások szerint viszont ez a legjobb, amink van, és inkább védjük magunkat. Lássuk, kinek van inkább igaza.

Ebben az iparágában több vállalat is arra szakosodott, hogy állatokat tenyésszen kísérletek céljából. Rendelhetsz tőlük bármilyen állatot, amit szeretnél: beaglet, patkányokat, disznókat vagy egereket (csak hogy párat említsünk). Igazából bármit, amin szeretnél kísérleteket végezni. Az egyetemek, vállalatok és vállalkozások mind partnerek abban, hogy állandósuljon az állatok kísérleti tárgyként való kezelése.

Azonban ennek nem kell így lennie. A jövő kutatásai napról napra humánusabb és pozitívabb megoldásokkal állnak elő. Ahhoz, hogy tudj az állatokon segíteni, fontos, hogy megismerd az állatkísérletek múltját és jelenét. Reméljük, hogy a cikk alapján sikerül mélyebbre ásnod magad a problémában.

Öt pontban foglaltuk össze, hogy miért teljesen felesleges folytatnunk ezt a gyakorlatot.

1. Léteznek alternatív tesztelési technológiák

Alternatív módszerek az állatokon tesztelésre
Artfully79 / Getty Images

Már vannak humánus alternatívák, és minél jobban fejlődik a technológia, ezekkel annál pontosabb eredményekre juthatunk. Gyűjtöttünk pár új kísérleti módszert, amelyekben megvan a potenciál arra, hogy helyettesítsék az állatkísérleteket:

  • A Floridai Egyetem professzora, James Hickman által megalkotott új technológia lehetővé teszi az emberi izomzat reakcióinak utánzását, amely által a kutatók vizsgálhatják az izomfunkciókat és a különböző kezelésekre adott válaszokat anélkül, hogy emberi vagy állati kísérleti alanyokat használnánk.
  • Alan Faulkner-Jones biomérnök a 3D nyomtatás úttörője. Szerinte ezzel a módszerrel is helyettesíthetőek az állatkísérletek.
  • A Marylandi tudósok csoportja őssejteket használt, amelyből bármilyen emberi szervet növeszteni tudnak. Úgy gondolják, hogy így sokkal pontosabb és gyorsabb teszteket végezhetnek a gyógyszerekre és a toxinokra (vagy bármilyen anyagra). Ez teljesen feleslegessé teszi az állatkísérleteket.

Nagyon sok szervezet elköteleződött amellett, hogy felhívja a figyelmet az állatkísérletekre, és olyan humánus és pontos eredményeket produkáló alternatívák kifejlesztését támogassa, amelyek hamarosan tömegesen is elérhetőek lesznek. Így a nem is olyan távoli jövőben az állatkísérletek teljesen elavultak lesznek, nem lesz több kifogás arra vonatkozóan, hogy továbbra is bevett gyakorlatként használják őket.

Csak hogy pár ilyen szerveződést említsünk: New England Anti-Vivisection Society (NEAVS), Physician’s Committee for Responsible Medicine (PCRM), National Anti-Vivisection Society (NAVS), American Anti-Vivisection Society (AAVS).

2. A közvélemény egyre inkább felfigyelt az állatkísérletek kegyetlenségeire

Az emberek többsége ma már elítéli az állatkísérleteket. Tudtad, hogy olyan termékeket mint a kontaktlencse, az állateledelek, a pelenka, az édesítőszerek és pár „zöld” tisztítószert is teszteltek állatokon?

Ha eddig nem tudtad, akkor most már tudod. Ma már könnyebb utánajárni annak, hogy mely termékeken végeztek állatkísérleteket, és bizonyos esetekben azt is ki tudjuk deríteni, hogy ezeket a kutatásokat hogyan végezték.

Talán nem leszünk képesek az állatkísérletek összes formáját rögtön megszüntetni, főként a gyógyszeriparban és az orvosi kutatásoknál, de nagy hatást érhetünk el azzal, ha a mindennapi háztartási termékek közül az állatkísérletmenteseket használjuk. A szépségápolási termékek terén a leghasznosabb magyar útmutatókat a Cruelty-Free Beauty blogon találod.

3. Az állatkísérlet-mentes, „cruelty free” termékek aranykorukat élik

cruelty free vegán logó

Olyan weboldalak által, mint a Leaping Bunny, a Cruelty-Free Beauty márkalistája vagy a PETA „cruelty-free search engine” oldala, soha nem volt olyan könnyű kegyetlenségmentes termékeket találni, mint manapság. Továbbá olyan népszerű márkák állnak ki az állatkísérleteket ellenző álláspontjuk mellett, mint a The Body Shop vagy a Lush, ezzel is jobban ráirányítva a növekvő figyelmet az állatokon végzett tesztek borzalmaira.

4. Az állatok teste és reakciói nem feleltethetőek meg tökéletesen az emberi testnek

A biomedikus mérnök és elektrotechnikai professzor, James Hickman szerint:

„Több, mint 200 betegséget gyógyítottunk már meg patkányokon és egereken, ezeket a gyógymódokat viszont nem tudtuk alkalmazni az embereken. Egész egyszerűen azért, mert más a fizikai felépítésünk és mások az alapvető funkcióin. Tudják, nagyon sok dolog van, amelyben első ránézésre hasonlítunk. A problémát a kis változók jelentik; a sejtek receptorai és a kapcsolódásuk egy kicsit különbözik attól, ahogy mi működünk. Azonban ezek már jelentős eltéréseket jelenthetnek a gyógymódokban.”

Ajay Chawla, a Kaliforniai Egyetem pszichiátriai kutatója egyszer úgy nyilatkozott az egereken végzett kísérletekről:

„A legfontosabb problémán könnyen átsiklunk. A kollégáimnak is jeleztem, hogy betegségeket modellezünk olyan élőlényeken, amelyeknek a jellemző tulajdonságaik nem hasonlítanak az emberekre.”

Az NAVS szerint:

„Az embereknek általában hosszabb az élettartamuk, mint a legtöbb állatnak, mások az anyagcsere folyamataik, továbbá több és sokkal másabb környezeti hatások által élik az életüket, mint az állatok. A betegségek, amelyek az emberekben fejlődnek ki, jelentősen különböznek a mesterségesen kreált tünetektől.”

Több tanulmány is készült arra vonatkozóan, amely az eredményesség és az állatkísérletek közötti gyenge kapcsolatot firtatja.

Ha nem csak a felszínt szeretnéd kapargatni a témában, akkor látogass el John Hopkins állatkísérletek alternatíváit kutató oldalára (Center for Alternaties to Animal Testing) vagy olvasd el Peter Singer’s könyvének idevágó fejezeteit (Animal Liberation).

5. Az állatkísérleteknek nincs keresnivalója a fejlett világban

Szomorú volt az a nap, mikor először végeztek egy állat kárára kísérleteket. Amikor az emberi faj eldöntötte, hogy csak azért, mert megtehetjük, és azért, mert ő nem tud nemet mondani, kísérleti tárgyként használhatunk érző lényeket a saját hasznunkra. Ezeknek az állatoknak joguk van az élethez, egy szenvedés nélküli világhoz, csak úgy, mint nekünk.

Mára már tudhatnánk, hogy attól, hogy más fajokat dominálunk, nem tűnünk erősnek, sokkal inkább gyengének. Éppen úgy, mintha visszafelé haladnánk. Megvan a kapacitásunk arra, hogy olyan alternatívákat fejlesszünk ki, amelyek pontosabbak és humánusabbak.

Ezek az orvosi és terméktesztelési alternatívák jelentik a jövőt. Itt az ideje, hogy az állatokat kiengedjük a laboratóriumokból!


 

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.