Ha hirtelen váltottál életmódot és hiányoznának a megszokott ízek, akkor jó hírünk van, ugyanis a lejjebb összegyűjtött receptekkel könnyen átvészelheted a hús utáni sóvárgást.
A vegán életmódra való átállás nem azt jelenti, hogy akik a növényi étrend mellett döntenek etikai, egészségügyi vagy ökológiai okokból, azok ne szerették volna korábban a húsos ételek ízét és textúráját. Így természetes, hogy időnként kívánod ezeket a fogásokat, és a jó hír, hogy növényi étrend mellett sem kell lemondanod a régi, megszokott ízekről és ételekről.
Ha kezdő vegán szakács vagy, akkor biztosan nem találkoztál még minden termékkel és trükkel, amivel könnyedén tudod helyettesíteni a hús állagát és ízét. Lejjebb négy receptet mutatunk, ahol különböző ételekben próbáltuk a legkülönfélébb húsos ételeket imitálni.
1. Sült tofu édes-szójaszószos mázzal

A tofu az egyik legsokoldalúbb alapanyag. Helyettesíthető vele a túró, a tojás, a sajt és még a hús is. Az apróra vágott és pirított füstölt tofuból mennyei tofuszalonna készülhet, morzsolva tökéletesen helyettesíthető vele a darált hús, vagy nagyobb kockákra vágva éppen ez a ragacsos mázas pirított verzió is készíthető belőle.
Az alábbi receptben pirított tofut forgatunk fűszeres, szójaszószos, agávészirupos mázba, ami rámutat arra, hogy minden csak fűszerezés kérdése.
Hozzávalók
4 adaghoz
A tofuhoz
- 2 csomag (360 g) Lidl Vemondo tofu
- 1 evőkanál szójaszósz
- 2 evőkanál kukoricakeményítő
- 4 evőkanál olaj
A szószhoz
- 4 evőkanál szójaszósz
- 4 evőkanál agávészirup
- 1 teáskanál őrölt pirospaprika
- 1 teáskanál fokhagymapor
- fél teáskanál chilipehely
- só
- frissen őrölt bors
Elkészítés
- A tofut vágd körülbelül másfél centiméteres kockákra, keverd hozzá a szójaszószt, majd óvatosan forgasd össze a kukoricakeményítővel.
- Egy serpenyőben hevíts fel négy evőkanál olajat, és add hozzá a tofut. Közepesen magas lángon, sűrűn forgatva süsd 5-7 percig, vagy addig, amíg aranybarna nem lesz minden oldala.
- Amíg sül a tofu, egy tálban keverd össze a szósz hozzávalóit: a szójaszószt, az agávészirupot, az őrölt pirospaprikát, a fokhagymaport, a chilipelyhet, a sót és a frissen őrölt borsot.
- Ha elkészült a tofu, szedd ki egy papírtörlővel bélelt tányérra, majd egy tiszta serpenyőben hevítsd fel a szószt. Alacsony lángon forrald 1-2 percig, majd zárd el, és forgasd bele a sült tofut.
- Az elkészült tofut tálald rizzsel, pirított tésztával vagy sült burgonyával.
2. Vegán jambalaya

A jambalaya egy rizses fogás, amit feltételezhetően a spanyol, francia és nyugat-afrikai konyha ételei inspiráltak. Az amerikai Louisiana államból származik, hagyományosan többféle hús kerül bele, amit ebben a receptben vegán kolbásszal helyettesítettünk, de használhatsz helyette – vagy mellette – pirított szójakockát vagy tofut is.
Ezeken kívül jellegzetessége, hogy rengeteg zöldség kerül bele: hagyma, szárzeller, paprika, és egyes változatokba paradicsom is, amitől szaftosabb és ízletesebb lesz a végeredmény. A jambalaya elengedhetetlen eleme még a csípősség, amit nem érdemes belőle kihagyni.
Hozzávalók
- 250 g hosszúszemű fehér rizs
- 180 g Lidl Vemondo vegán magyaros kolbász
- 1 nagyobb fej vöröshagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 2 közepes kaliforniai paprika
- 2 szál szárzeller
- 400 g (egy konzerv) kockázott paradicsom
- 1 evőkanál Worcestershire-szósz*
- 2-3 evőkanál olívaolaj
- 600 ml zöldségalaplé
- 1 teáskanál szárított oregánó
- 1 teáskanál szárított kakukkfű
- 1 teáskanál korianderlevél
- ½ teáskanál Cayenne-bors
- só
- frissen őrölt bors
- egy csokor friss petrezselyem aprítva
*Néhány Worcestershire-szósz-márka szardellát tartalmaz, ezért alaposan olvasd el az összetevőket, mielőtt megveszed.
Elkészítés
- Készítsd elő a zöldségeket: a hagymákat pucold meg, a vöröshagymát aprítsd apró kockákra, a fokhagymát pedig zúzd össze vagy reszeld le. A paprikát vágd kisebb kockákra, a szárzellert pedig hosszában vágd félbe, majd szeleteld fel keresztben.
- Hevíts fel egy evőkanál olívaolajat, és közepesen alacsony lángon kezdd el rajta pirítani a vöröshagymát egy nagy csipet sóval. Öt perc után jöhet hozzá a fokhagyma, majd további két perc után a kaliforniai paprika, a szárzeller és jó pár tekerés frissen őrölt bors. Ha szükséges, adj még hozzá egy evőkanál olajat, és pirítsd még 4-5 percig, amíg a zöldségek kissé megpirulnak, majd keverd hozzá a Cayenne-borsot.
- Add hozzá a kockázott paradicsomot, a Worcestershire-szószt, az oregánót, a kakukkfüvet és a korianderlevelet. Ezután jöhet hozzá a rizs és a zöldségalaplé.
- Forrald fel, majd vedd a lángot alacsonyra, és néhány percenként kavard át, hogy ne égjen le a rizs. Főzd 10-15 percig, amíg a rizs készre nem fő. Ha szükséges, adj még hozzá egy kevés folyadékot.
- Miközben fő a rizs, szeleteld fel a vegán kolbászt, majd egy serpenyőben hevíts fel egy evőkanál olívaolajat, és közepes lángon pirítsd rajta aranybarnára 7-10 perc alatt. Ha elkészült, keverd hozzá a rizshez a felaprított petrezselyemmel együtt, és tálalhatod is.
3. Szójabrassói

A texturált szójafehérje és a szejtán remekül helyettesítheti a darált, a szeletelt vagy a felkockázott húst. Le lehet pirítani, ki lehet rántani, meg lehet sütni. A finom szója titka, hogy fűszeres vízben kell felhasználás előtt megfőzni, majd alaposan kinyomkodni belőle a felesleges folyadékot. Így finomabb lesz íze, és könnyebben le tud pirulni, ha nem annyira nedves.
Ez a szójabrassói remek példája annak, hogyan helyettesíthető egy kockázott hús növényi alapon szójával. Ráadásul ebben a receptben több elkészítési módot is mutatunk attól függően, hogy csökkentett olajmennyiséget szeretnél-e használni.
4. Diós céklaburger

A cékla, a dió és a bab hármasa páratlan ízélményt alkot. Már csak ezért is érdemes kipróbálni ezt a fenséges, diós céklaburgert. További előnye lehet még az is, hogy gluténmentes.
Ezek mellett ebből a hamburgerből garantáltan nem fogod hiányolni a húst: a babtól laktató lesz, a dió mély, umami ízt kölcsönöz neki, a céklától pedig még a színe is olyan lesz, mint egy hagyományos pogácsának.
A cikk megjelenését a Lidl Magyarország támogatta.

A Prove.hu vegán szemmel mutatja be a világot - növényi alapú receptek, riportok itthonról és a nagyvilágból, elemzések, véleménycikkek és még sok más.